MotoGP: Stoner a pole-ból lehet hatszoros ausztrál győztes

Vágólapra másolva!
2012.10.27. 09:23
Címkék
A legutóbbi öt Ausztrál Nagydíjat megnyerő Casey Stoner eléggé felépült ahhoz bokaműtétje után, hogy hatodszor is uralni tudja hazája versenyét a gyorsaságimotoros-vb királykategóriájában. A szabadedzéseket az élen záró Stoner az időmérőn is megközelíthetetlen volt, s bukása ellenére megszerezte a pole pozíciót.

Az idény végén visszavonuló Stoner nem is a pole miatt idegeskedett elsősorban, hanem hogy az edzés közepén elszenvedett esése során ne sérüljön meg újra a bokája. Az első sorból a vb-pontversenyt 330 ponttal vezető Jorge Lorenzo és a 27 pontos hátrányban lévő Dani Pedrosa indulhat még – ha a Yamaha-pilóta honfitársa előtt ér célba, 2010 után másodszor is világbajnok lesz.

A futam vasárnap hajnalban, magyar idő szerint 6 órakor kezdődik.

A Moto2-ben Pol Espargaró igyekszik megtartani matematikai esélyét Marc Márquezzel szemben, a pole-ból rajtolhat (magyar idő szerint 4.20-kor), míg a másik spanyol a 3. helyről. A Moto3-ban a már világbajnok német Sandro Corteséé lett az első rajthely (rajt 3 órakor).

GYORSASÁGIMOTOROS-VB, AUSZTRÁL NAGYDÍJ, PHILLIP ISLAND
A RAJTSORREND
MOTOGP
1. Casey Stoner ausztrál Honda 1:29.623
2. Jorge Lorenzo spanyol Yamaha 1:30.140
3. Daniel Pedrosa spanyol Honda 1:30.575
4. Cal Crutchlow brit Tech 3 Yamaha 1:30.763
5. Stefan Bradl német LCR Honda 1:30.798
6. Andrea Dovizioso olasz Tech 3 Yamaha 1:31.200
MOTO2
1. Pol Espargaró spanyol Kalex 1:33.705
2. Scott Redding brit Kalex 1:34.264
3. Marc Márquez spanyol Suter 1:34.408
4. Thomas Lüthi svájci Suter 1:34.513
5. Nakagami Takaaki japán Kalex 1:34.541
6. Randy Krummenacher svájci Kalex 1:34.596
MOTO3
1. Sandro Cortese német KTM 1:38.334
2. Jonas Folger német Kalex KTM 1:38.727
3. Efrén Vazquez spanyol FTR Honda 1:39.179
4. Danny Kent brit KTM 1:39.222
5. Muhammad Zulfahmi malajziai KTM 1:39.229
6. Miguel Oliveira portugál Suter Honda 1:39.262
Legfrissebb hírek

Erste Liga: hosszabbításban győzött az Újpest és a DVTK is

Jégkorong
4 perce

Gyorssakk-vb: Carlsen nyert a nyílt kategóriában, a kínai Csu a nőknél

Egyéb egyéni
30 perce

Idén is teremtornával emlékeztek Lázár Bencére

Magyar válogatott
42 perce

Osztrák hokiliga: ez nem a magyar csapatok napja volt

Jégkorong
44 perce

A Tottenham két vereség után nyerte meg a londoni rangadót

Angol labdarúgás
1 órája

Férfi kosár NB I: fordulatos rangadót nyert meg a Szolnok Kaposváron

Kosárlabda
1 órája

Darts: Rob Cross lenullázta Damon Hetát; Anderson döntő szettben ment tovább

Egyéb egyéni
3 órája

Serie A: Höjlund duplájával nápolyi siker Cremonában

Olasz labdarúgás
3 órája
Ezek is érdekelhetik