Túraautó-vb: Michelisz ismét nyerne a Hungaroringen

MTI/NSO MTI/NSOMTI/NSO MTI/NSO
2013.05.02. 17:10
A túraautó-világbajnokságban szereplő Michelisz Norbert szerint megismételhető a tavalyi siker a hétvégén a Hungaroringen, ugyanakkor az idén sokkal több tényező befolyásolhatja a pilóta szereplését.

A 27 esztendős versenyző – aki ebben az évben BMW helyett Hondát vezet – a mogyoródi pályán sorra kerülő versenyek, a vb 7. és 8. futama előtt csütörtökön rendezett budapesti sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, neki és a Zengő Motorsport munkatársainak egyaránt sokat kell még tanulniuk a Hondáról, de nagyon boldog lenne, ha a hétvégén már a győzelemért csatázhatna.

„Azt most már mindenki látja, hogy a Honda jó autó, ugyanakkor vannak még bizonytalanságok – nyilatkozta az elmúlt hétvégén, a Slovakiaringen harmadikként célba érő Michelisz Norbert. – A legutóbbi
dobogós eredmény miatt mindenképp van okunk a bizakodásra, a Hungaroring vonalvezetése ráadásul fekhet is az autónknak, jó lenne hazai közönség előtt az élen zárni valamelyik futamon."

A Hungaroringtől származó információk szerint eddig 10 000 jegyet adtak el, de mivel az előzetes
érdeklődés nagy volt, arra számítanak, hogy a tavalyihoz hasonlóan ezúttal is 50-60 ezer néző látogat majd ki az eseményre.

A túraautó-vb magyarországi futamának időmérő edzése szombat 14.30-kor kezdődik, az első futamra vasárnap 12.35-kor, a másodikra pedig 14.50-kor kerül sor. Az időmérőt és a versenyeket az Eurosport élőben közvetíti, a futamokat a Duna is sugározza.

Legfrissebb hírek

Népsport: Brazil szamba a mogyoródi aszfalton

Népsport
2026.08.10. 07:51

Mogyoródi motorhome-mustra – a Formula–1 háttere

Képes Sport
2026.08.09. 14:09

Magyar Nagydíj: méltó a kerek évfordulóhoz – Formula–1-es képösszeállítás

Képes Sport
2026.08.01. 16:10

Norris már nem tagja egy világbajnoki klubnak

F1
2026.07.27. 13:13

A Magyar Nagydíjon mutatkozott be az új Safety Car

F1
2026.07.27. 12:28

Jenson Button: A Hungaroringet sohasem fogom elfelejteni!

F1
2026.07.27. 08:25

Verstappen versenye a túlélésről szólt, de dobogóra állt a Magyar Nagydíjon

F1
2026.07.26. 20:44

Hamilton a Ferrari taktikáját és a saját teljesítményét is kritizálta a Magyar Nagydíj után

F1
2026.07.26. 19:25