WTCC: egy Honda összetört, Michelisz a 8. lett

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.05.05. 15:23
A nyolcadik helyen zárt Michelisz Norbert a második WTCC-futamon a Hungaroringen. A magyar pilóta – aki az első versenyen második lett – harcban állt a hetedik helyért is, ám végül nem tudta megszerezni azt. Gabriele Tarquini összetörte a Hondáját, a rajt után nagyot bukott.

Noha Michelisz Norbert a második hungaroringi futamon is ugyanabban a pozícióban végzett, ahonnan elindult, az eredmény csalóka, hiszen a magyar versenyzőnek hatalmasat kellett küzdeni azért, hogy bebiztosítsa a nyolcadik helyezést. A verseny finoman szólva sem indult zökkenőmentesen, és a helyszínen szurkoló közel negyvenezer emberben rögtön az első körben megállt az ütő, hiszen a 2011-es állórajtos futamhoz hasonlóan ezúttal is meglökték Michelisz autóját – igaz, ezekben a pillanatokban még a magyar szurkolók sem emiatt aggódtak a leginkább.

Miután ugyanis Yvan Muller a hármas kanyarban kiforgatta Gabriele Tarquinit, szegény olasz alig tudott kikászálódni a rommá tört Hondájából, és ekkor még félő volt, hogy komolyabb sérülést is szenvedett. A hatalmas ütközés miatt a biztonsági autót is azonnal be kellett küldeni, ám végül mind Tarquini, mind a baleset másik kárvallottja, Franz Engstler a saját lábán távozott a helyszínről. Az olasznak a pályára visszavágódó járműve azonban Michelisz Hondáját is eltalálta, akinek így a safety car kiállása után a 11. helyről kellett megkezdeni a felzárkózást, igaz, a magyar pilóta nem is teketóriázott.

Másfél kör alatt két autót megelőzve feljött a kilencedik helyre, majd a sikánnál Stefano D'Astét is bedarálta, így újra a nyolcadik pozícióban találta magát. Noha az előtte haladó Tom Chiltonnnal szemben hamar ledolgozta a bő egy másodperces hátrányát, a következő körökben hiába próbálkozott kívülről-belülről, nem sikerült elmennie brit riválisa mellett. Michelisz a legvégén ismét támadásba lendült, hiszen az előtte csatázó Tom Coronel és Chilton csatáját kihasználva nevető harmadikként mindkettejük mellett elmehetett volna, végül azonban meg kellett elégednie a nyolcadik hellyel.

A versenyt Robert Huff nyerte, miután a biztonsági autós periódust követően megelőzte a végig erős tempót diktáló Mehdi Benanit, míg a dobogót Alex MacDowell tette teljessé.

TÚRAAUTÓ-VILÁGBAJNOKSÁG (WTCC), MAGYAR NAGYDÍJ, 2. VERSENY
1. Robert Huff brit, SEAT
2. Alex MacDowall brit, Chevrolet
3. James Nash brit, Chevrolet
... 8. Michelisz Norbert magyar, Honda

Legfrissebb hírek

Népsport: Brazil szamba a mogyoródi aszfalton

Népsport
2026.08.10. 07:51

Mogyoródi motorhome-mustra – a Formula–1 háttere

Képes Sport
2026.08.09. 14:09

Magyar Nagydíj: méltó a kerek évfordulóhoz – Formula–1-es képösszeállítás

Képes Sport
2026.08.01. 16:10

Norris már nem tagja egy világbajnoki klubnak

F1
2026.07.27. 13:13

A Magyar Nagydíjon mutatkozott be az új Safety Car

F1
2026.07.27. 12:28

Jenson Button: A Hungaroringet sohasem fogom elfelejteni!

F1
2026.07.27. 08:25

Verstappen versenye a túlélésről szólt, de dobogóra állt a Magyar Nagydíjon

F1
2026.07.26. 20:44

Hamilton a Ferrari taktikáját és a saját teljesítményét is kritizálta a Magyar Nagydíj után

F1
2026.07.26. 19:25