Kamion Eb: újabb dobogós helyek, Kiss növelte előnyét

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2014.07.06. 21:04
Mindkét futamon dobogóra állt Kiss Norbert, az OXXO Energy Truck Race Team pilótája a kamion Európa-bajnokság ausztriai versenyhétvégéjének vasárnapi napján, ezzel kilencpontosra növelte előnyét az összetett pontverseny élén.

A magyar csapat tájékoztatása szerint Kiss a délelőtti időmérő edzésen a második rajtkockát szerezte meg, majd az első futamon harmadikként ért célba, így a szabályok – fordított rajtsorrend – értelmében a második versenyen a hatodik pozícióból startolt, s nagy csatában a második helyen végzett.

Kiss szombaton rajt-cél győzelmet aratott az első futamon, majd a másodikon harmadik volt.

Az istálló másik pilótája, a 17 éves Major Benedek a szombati 10. és 11. helye után vasárnap előbb hetedikként, majd nyolcadikként zárt, így mindkét futamon Eb-pontokat gyűjtött.

A kamion Eb következő versenyhétvégéjére két hét múlva, a németországi Nürburgringen kerül sor.

Legfrissebb hírek

Kiss Norbert idei 14. futamgyőzelmét aratta a kamion Eb-n

Egyéb autó-motor
Tegnap, 18:10

Gyorsasági kamion Eb: győzelemmel és harmadik hellyel zárt Kiss Norbert Mostban

Egyéb autó-motor
2025.08.31. 21:08

Gyorsasági kamion Eb: első és második hellyel kezdett Kiss Norbert Mostban

Egyéb autó-motor
2025.08.30. 23:58

Gyorsasági kamion Eb: újabb győzelem és harmadik hely Kiss Norbertnek a Nürburgringen

Egyéb autó-motor
2025.07.13. 17:17

Futamgyőzelem és harmadik hely Kiss Norbert szombati mérlege a Nürburgringen

Egyéb autó-motor
2025.07.12. 17:13

Kiss Norbert nyerte meg a kamion Eb egyetlen futamát a Slovakiaringen

Egyéb autó-motor
2025.06.08. 21:57

Gyorsasági kamion Eb: Kiss Norbert duplázott a Slovakiaringen

Egyéb autó-motor
2025.06.07. 17:50

Mindkét húszpontos futamot megnyerte Kiss Norbert a kamion Eb lausitzringi versenyén

Egyéb autó-motor
2025.05.25. 22:14
Ezek is érdekelhetik