MotoGP: Márquez óvatosan lett harmadik az első napon

KOVÁCS NIKOLETT (JEREZ)KOVÁCS NIKOLETT (JEREZ)
2015.05.02. 08:50
null
Márquez a harmadik helyen zárta az első napot (Fotó: Kovács Nikolett)
A harminc pontos hátrányban lévő regnáló világbajnok, Marc Márquez nem könnyítette meg a saját helyzetét, amikor pár nappal a gyorsaságimotoros-világbajnokság Spanyol Nagydíját megelőzően eltörte a bal kisujját edzés közben. A spanyol versenyző óvatos és spórolós motorozásával végül összesítésben a harmadik helyen zárta a pénteki napot Jorge Lorenzo és Aleix Espargaró mögött, ami elég biztató kezdés.

 

„Másra számítottam. Tudtam, hogy a féktávokon fájni fog a kezem, de a kigyorsításokra nem számítottam. Ami a kanyarokat illeti, persze ott sem könnyű, de szerencsés vagyok abból a szempontból, hogy ezen a pályán sok a jobb kanyar. Egyelőre spórolósan mentem, kevesebb kört tettem meg a szokásosnál, mert nem akartam azonnal túlterhelni a kezem. Kérdés, hogy szombaton jobb vagy rosszabb lesz-e, míg a verseny megint egy teljesen más helyzet lesz, de lépésről lépésre haladunk" – értékelte Marc Márquez az első napi teljesítményét.

Márquez a tervek szerint ma is fájdalomcsillapító nélkül vág neki az edzéseknek. Az Alpinestars egyébként nagyobb kesztyűt varrt a spanyolnak, hogy a kötésekkel a kezén is fel tudja venni azt.

Az éllovas Valentino Rossi nehezebb napot zárt, a 9. helyről várja a folytatást, azaz oda kell tennie magát a reggeli edzésen, hogy az első tízben maradjon.

Az Open kategória szabályai szerint versenyzők ugyanis nagy előnyben lesznek ma a számukra elérhető puhább gumikeveréknek köszönhetően.

Legfrissebb hírek

MotoGP: Rio de Janeiróban rendezik meg jövőre a szezon előtti bemutatót

Egyéb autó-motor
2026.08.12. 08:54

MotoGP: Raúl Fernández győzött Silverstone-ban

Egyéb autó-motor
2026.08.09. 17:22

Jorge Martín nyerte meg a MotoGP silverstone-i sprintfutamát

Egyéb autó-motor
2026.08.08. 18:22

MotoGP: fellép a legjobbak közé a Moto2 tavalyi balatoni győztese

Egyéb autó-motor
2026.07.21. 14:29

MotoGP: Marc Márquez mindent vitt a Sachsenringen, Bezzecchi már csak 4. a pontversenyben

Egyéb autó-motor
2026.07.12. 16:21

MotoGP: Bezzecchinek eltört a kulcscsontja

Egyéb autó-motor
2026.07.11. 13:57

Gyulay Zsolt: Szeretnénk több versenyt rendezni, a MotoGP-t illetően is kompromisszumkészek vagyunk

Egyéb autó-motor
2026.07.08. 16:22

MotoGP: Álex Márquez a KTM-nél folytatja – hivatalos

Egyéb autó-motor
2026.07.06. 11:45