Autósport: a felújítás alatt álló Hungaroringen versenyeztek

MTI MTIMTI MTI
2015.12.29. 18:56
A korábbi többszörös győztes Kazár Miklós nyerte az idei, 17. alkalommal megrendezett Szilveszter-ralit a Hungaroringen, megelőzve a friss Európa-bajnok Botka Dávidot.

A vasárnaptól keddig tartó évbúcsúztató viadalon – amely az első verseny volt a pálya felújításának megkezdése óta – több csúcs is megdőlt: 280 versenyző indult el, köztük 45 női pilóta, s az autók közül 97 Lada volt. A keddi versenynapra a szervezők közleménye szerint az első felmérések alapján mintegy húszezer néző látogatott ki, ám a tömeg ellenére sem alakultak ki fennakadások.

„Nagyon örülök, hogy sikerült megnyernem ezt a remek, nagy hagyományokkal bíró versenyt – nyilatkozta a hét nemzet versenyzőit felvonultató viadal után Kazár Miklós. – Végig jól ment az autó, semmilyen technikai gond nem hátráltatott minket, így az első négy gyorsaságit megnyertem, a három utolsóban pedig csak arra törekedtem, hogy megtartsam az előnyömet."

SZILVESZTER-RALI, HUNGARORING
Az élcsoport

1. Kazár Miklós, Ferencz Ramón (Mitshubishi Lancer IX EVO) 29:10.2 perc
2. Botka Dávid, Szeles Péter (Mitshubishi Lancer IX EVO) 29:16.2
3. Jozef Béres Jr., Répás Zoltán (Ford Fiesta R5) 29:16.7

 

Legfrissebb hírek

Hazai győzelem a Finn ralin

Egyéb autó-motor
2026.08.02. 15:35

A szervező megrendezné a Zemplén ralit

Egyéb autó-motor
2026.07.23. 13:09

Észt rali: Sami Pajari első futamgyőzelmét szerezte

Egyéb autó-motor
2026.07.19. 18:04

Gyász: elhunyt a többszörös abszolút bajnok ralinavigátor

Egyéb autó-motor
2026.07.04. 10:55

Mecsek-rali: Vincze Ferenc nyerte meg a Pécs környéki viadalt

Egyéb autó-motor
2026.06.13. 18:42

Japán-rali: Evans győzött, ezzel növelte előnyét az összetettben

Egyéb autó-motor
2026.05.31. 11:40

Ralikrossz Eb: csaknem 70 fős mezőny a hétvégi magyar futamon Nyirádon

Egyéb autó-motor
2026.05.26. 13:41

Ogier győzött a Kanári-szigetek-ralin

Egyéb autó-motor
2026.04.26. 16:44