Indy 500: gond volt a McLarennel Alonso első edzésén

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.05.16. 12:04
null
Alonso autóját szerelni is kellett (fotó: twitter.com)
Magyar idő szerint hétfő este volt az idei Indy 500-as futam első edzése, amelyen a kétszeres Formula–1-es világbajnok, Fernando Alonso is szerepel a McLaren-Honda-Andretti csapat színeiben. A spanyol kiválóság az újoncok kétórás tesztjén a legjobb időt autózta, ám később műszaki probléma hátráltatta.

A héten minden hétköznap edzést tartanak az Indy 500-on. A hétfői nap első két órájában azonban még csak az újoncok, illetve a hosszabb kihagyás után a legendás oválpályára visszatérő versenyzők hajthattak a pályára. Ezen az etapon Alonso volt a leggyorsabb, 221.635 mérföld/órás átlagsebességgel teljesítette a leggyorsabb körét.

Az edzés második részében négy órán keresztül már mindenki számára nyitva volt a bokszutca, de a spanyol ekkor már nem tudta a teljes időtartamot a pályán tölteni: McLarenjének meghibásodott a hátsó felfüggesztése, ezért csak 20 kört tudott megtenni.

Ez a műszaki probléma azonban nem akadályozta meg abban, hogy így is gyorsulni tudjon: 223.025 mérföld/órás átlagsebességgel, azaz 40.3543 másodperc alatt ment körbe a „Brickyardon”.

„Kicsit aggódtam a nagy meleg miatt, jóval melegebb volt, mint a május eleji teszt alkalmával, de ez aztán nem jelentett gondot. Az autó nagyszerű volt, és úgy tudtunk változtatni a beállításokon, hogy azokra jól reagált” – mondta Alonso, aki kitért a műszaki gond okozta veszteségre is.

„Minden remekül ment, de a végén a felfüggesztés hibája miatt a forgalomban nem tudtam már annyit haladni, mint terveztük, ezt tehát a héten később kell pótolni. Néhány kört azonban így is sikerült megtennem a bokszból kijövő autók között, és igazán izgalmasak voltak, szóval várom a folytatást” – összegezte az első tesztnap eredményeit a spanyol.

Az első edzésen az élen két hondás végzett: Marco Andretti volt a leggyorsabb, 39.7636 másodperces idővel, őt követte Scott Dixon 39.9475-tel, majd Ed Carpenter (Chevrolet) 40.0056-os idővel. Alonso 40.3543-as ideje a 19. helyre volt jó, ami az újoncok közül a legjobb teljesítményt jelentette a hétfői edzésen.

A hétfői gyakorlás egyébként meghozta az idei Indy 500 első balesetét is, Alonso csapattársa, a szintén újonc Jack Harvey a kettes kanyar kijáratánál koccolta le a falat.

A kvalifikációs edzésre május 20-án, szombaton kerül sor, a versenyt május 28-án rendezik.

video_url=|embed_kod=
|szerkesztosegi_video=2|
nso_cikkbe_video
mceBlockPasteEnd
Legfrissebb hírek

Norris maradt az élen, de Leclerc ott lohol a nyakában a monzai időmérő előtt

F1
2025.09.06. 13:36

Norris vette át a vezetést Monzában, de rendkívül szoros az élmezőny

F1
2025.09.05. 18:01

Hamilton vezérletével a két Ferrari a leggyorsabb a monzai nyitányon

F1
2025.09.05. 13:15

Norris szerint a szerencsén is múlt; Leclerc rendkívül csalódott a zandvoorti időmérő után

F1
2025.08.30. 17:45

Norris és a McLaren óriási fölényben a zandvoorti időmérő előtt

F1
2025.08.30. 11:15

Az Aston Martin bizakodó, Verstappen szerint a top 5-be kerülés is nehéz lesz Zandvoortban

F1
2025.08.29. 20:40

Kétszer lendült a piros zászló, törtek az autók – Norris maradt az élen Zandvoortban

F1
2025.08.29. 17:12

A McLaren az élen, Verstappen a kavicságyban zárta a piros zászlóval is megszakított első edzést Zandvoortban

F1
2025.08.29. 12:11
Ezek is érdekelhetik