Rali: a bajnokság legnépesebb mezőnye indul a Mecsek-ralin

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.10.05. 18:25
Az idei bajnokság legnépesebb mezőnye indul az 51. Mecsek-ralin, amelyet október 13. és 15. között rendeznek Pécsen és környékén.

Szűcs Zsolt, a rali sajtófőnöke az esemény csütörtöki pécsi sajtótájékoztatóján közölte: a nevezés még nem zárult le, ORB-s (országos ralibajnoki) futamra eddig 77-en, a Historic Eb-futamra 35-en neveztek, heten külföldiek.

A prológ a Pécs Plázánál lesz, az ORB résztvevői szombaton és vasárnap, a Historic indulói pénteken, valamint szombaton 11-11 gyorsasági szakaszt, köztük három újat teljesítenek. A gyorsasági szakaszok hossza összesen 159, illetve 145 kilométer.

Vári Attila, a szervező Pécsi Sport Nonprofit Zrt. (PSN Zrt.) vezérigazgatója arról szólt, hogy az első Mecsek-ralit 50 évvel ezelőtt rendezték. A verseny komoly értéket képvisel és nagy népszerűségnek örvend, eseményeire minden évben sokan kíváncsiak.

Felhívta a figyelmet arra, hogy a PSN Zrt. nemcsak a felnőtt sportolókat, hanem az utánpótlásképzést is segíti, ennek jegyében támogatja a társaság Szauer Gergő raliversenyzőt.

 

Legfrissebb hírek

Több mint 700 kilométer vár a 110 versenyző párosra a Győr-ralin

Egyéb autó-motor
2025.09.09. 18:29

Sébastien Ogier győzött a Paraguay ralin

Egyéb autó-motor
2025.08.31. 21:37

HunGarian Baja: Krotov nyert, Lukács az ötödik!

Egyéb autó-motor
2025.08.16. 23:25

Hazai sikerrel zárult a Finn-rali

Egyéb autó-motor
2025.08.03. 15:08

Remek magyar kezdés a nyirádi ralikrossz világ- és Európa-bajnokságon

Egyéb autó-motor
2025.07.19. 19:02

Akropolisz-rali: Tänak idei első sikere

Egyéb autó-motor
2025.06.29. 16:40

Turán–Német párharc az élen a Mecsek ralin

Egyéb autó-motor
2025.06.14. 18:31

Gyász: balesetben elhunyt a junior olasz bajnok raliversenyző

Egyéb egyéni
2025.06.11. 19:34
Ezek is érdekelhetik