Rali ob: kigyulladt az autó, a szurkolók mentették ki a versenyzőket

Vágólapra másolva!
2019.07.08. 12:41
Drámai baleset történt a Veszprém ralin a vasárnapi első gyorsasági szakaszán rali2 kategóriában – írja az Origo. Neukirchner András és Párdi Kata Hondája a pályáról lecsúszva a fák közé hajtott, majd kigyulladt. Azóta kiderült, a két versenyző az áldozatkész szurkolóknak köszönheti az életét.

A Race1.net című autósportoldal a Facebook-oldalán osztott meg részleteket a balesetről.Facebook-oldalán osztott meg részleteket a balesetről.

„A pilóta a becsapódás után még önerőből kiszállt, de közvetlenül az autó mellett összeesett és nem tudott segíteni társán. Ekkor értek oda hőseink, és a navigátor segítségére siettek, miközben egyikük biztonságos távolságra vitte a pilótát. Ugyanis az autó kigyulladt. A navigátor súlyos sérüléseinek elszenvedése mellett beszorult az autóba. Már lángokban állt, de hőseink nem adták fel, és szinte puszta kézzel, magukat sem kímélve, drasztikusabb megoldásokkal, de megmentették a versenyzőt. Biztonságba helyezték őt is, ápolták, hűtötték” – olvasható a bejegyzésben.

A Race1.net hétfő délelőtt a közösségi oldalán megosztotta Párdi Kata férje, Keszthelyi Róbert bejegyzését. Ebből kiderül, hogy a navigátor hölgyet már megműtötték, a combját „rendbe rakták”, a kulcscsontja eltört, de nem mozdult el, a bokáit azonban még nem tudták megoperálni a fertőzésveszély miatt. Belső sérüléseket nem szenvedett, a gerince nem sérült meg.

Legfrissebb hírek

Több mint 700 kilométer vár a 110 versenyző párosra a Győr-ralin

Egyéb autó-motor
2025.09.09. 18:29

Sébastien Ogier győzött a Paraguay ralin

Egyéb autó-motor
2025.08.31. 21:37

Súlyos balesetet szenvedett a négyszeres Tour de France-győztes, kórházba szállították

Kerékpár
2025.08.28. 14:55

NS-jótékonyság: Adni Jó kispályás focitorna 21. alkalommal

Egyéb egyéni
2025.08.23. 11:06

HunGarian Baja: Krotov nyert, Lukács az ötödik!

Egyéb autó-motor
2025.08.16. 23:25

Hazai sikerrel zárult a Finn-rali

Egyéb autó-motor
2025.08.03. 15:08

Folytatódik a pakisztáni hegyekben eltűnt olimpiai bajnok sílövő keresése

Téli sportok
2025.07.30. 11:25

Remek magyar kezdés a nyirádi ralikrossz világ- és Európa-bajnokságon

Egyéb autó-motor
2025.07.19. 19:02
Ezek is érdekelhetik