Indy 500: Alonso harmadszor is visszatér – ismét a McLarennel

Vágólapra másolva!
2020.02.27. 14:12
null
Fernando Alonso visszatér Indianapolisba (Fotó: Arrow McLaren SP)
Az Arrow McLaren SP a hét elején jelentette be, hogy a teljes IndyCar-szezont futó Patricio O'Ward és Oliver Askew mellett az Indy 500-on egy harmadik autót is indít. A projektet a Ruoff Mortgage szponzorálja, amely Takuma Sato 2017-es győzelménél is bábáskodott. A pilóta pedig a kétszeres Formula–1-es világbajnok, az Indianapolisban már kétszer próbálkozó Fernando Alonso lesz. 


A McLaren február elején mutatta be új IndyCar-autóját, valamint az 1979 után ismét teljes idényt futó csapat két pilótáját. Bár a projektet részben Alonso 2017-es, illetve 2019-es Indy 500-as próbálkozása ihlette, akkor még arról volt szó, a McLaren F1-es csapatától időközben tartalék pilótai státuszából is távozó spanyol nem kap majd szerepet benne.

Ehhez képest kedden hivatalos lett, hogy Alonso is ott lesz a 104. Indianapolis 500-on, és a Ruoff Mortgage által szponzorált, 66-os számú harmadik McLarent vezeti.

„Versenyző vagyok, az Indy 500 pedig a világ egyik legnagyobb versenye. Imádom az egész hangulatot, a lenyűgöző szurkolókat, akik egészen különlegessé teszik a versenyzők számára ezt a futamot. Mint mindig, most is mindent megteszek azért, hogy a maximumot hozzam ki magamból. Vissza akartam térni, és örülök, hogy erre most lehetőség nyílt” – fogalmazott a spanyol, hozzátéve, már alig várja, hogy megkezdje a felkészülést és a teszteket, illetve a két fiatal csapattársával együtt dolgozhasson.

A McLaren bejelentése szerint nagyban számítanak Alonso tapasztalataira, s azt remélik a csatlakozásától, hogy Patricio O'Wardot és Oliver Askew-t is segíteni tudja majd.

Alonso 2017-ben – az akkor még Honda-motor hajtotta és az Andretti által felkészített McLarennel – 27 kört töltött az élen, majd a 179. körben a motor meghibásodása miatt kiállni kényszerült. Végül a 24. helyen rangsorolták.

Két évvel később, a mostani beugráshoz hasonlóan – a csapatalapító Bruce McLaren iránti tisztelet jeléül (az első versenyszezonját az F1-ben 1966-ban futotta a McLaren) – a 66-os számmal nevezett. Csakhogy a versenyt megelőzően összetörte az (ekkor már Chevrolet-motoros) autót, a kiesett kilométerek pedig miatt a McLarennek nem volt elég ideje a megfelelő beállítások megtalálására, s jórészt emiatt az időmérőn és a szétlövésben sem tudott kvalifikálni a futamra.

Ezzel úgy tűnt, Alonso Indy500-as álmai szertefoszlanak – így pedig a legendás Triple Crown esélye is elvész. A spanyolok kétszeres F1-es világbajnoka már megnyerte a monacói futamot, aztán a hosszútávú világbajnokságban (WEC) a Toyotával a Le Mans-i 24 órást, így már csak Indianapolisban kellene csúcsra érnie. A Triple Crown eddig egyedül Graham Hillnek jött össze. Alonso mellett viszont másik kilenc pilóta is akad, aki a három versenyből kettőt meg tudott nyerni.

Alonso néhány hete az ESPN által szemlézett interjúban arról beszélt, újra megtalálta a belső motivációját és szeretne 2021-ben a Formula–1-be is visszatérni.

Legfrissebb hírek

A Ferrari a leggyorsabb, a Mercedes a legszorgalmasabb volt a bejáratáson – képek

F1
2026.01.31. 17:11

A Ferrari megvillant a végén: Hamiltoné az első teszthét legjobb ideje – képek

F1
2026.01.30. 18:46

Gondok a McLarennél; az Aston Martin pályára hajtott, majd megállt a 4. tesztnapon – képek

F1
2026.01.29. 18:26

A Mercedes mindenki előtt; a Red Bull alkatrészekre vár; az Aston Martin egyelőre sehol – képek

F1
2026.01.29. 10:22

A Mercedes szárnyal; gondok az Audinál és a Haasnál a 3. tesztnapon – képek

F1
2026.01.28. 18:36

Először a pályán a címvédő McLaren; az Audi megint megadta magát – videók

F1
2026.01.28. 12:19

Hadjar az első tesztnap leggyorsabbja; az Aston Martin késésben van – videók

F1
2026.01.26. 18:26

A Mercedes elsőként hajtott pályára; a McLaren és a Red Bull leleplezte a 2026-os autóját – képek

F1
2026.01.26. 10:34
Ezek is érdekelhetik