Verstappen június óta remek sorozatban, Lawson formája fejtörést okoz a Red Bullnak

A HÉT NYERTESE. Max Verstappen lemásolta Lando Norris mutatványát, azaz miután megszerezte idei első győzelmét, a következő nagydíjat is megnyerte. A Red Bull pilótája karrierje 250. rajtján 50. alkalommal indulhatott a pole pozícióból, és a 73. alkalommal nyert. A júniusi Osztrák Nagydíjjal kezdve a legutóbbi tíz futamból nyolcon ért célba, az átlagos helyezése 2. volt, míg Kimi Antonelli e tekintetben 3.5-tel a második. Verstappen először győzött Szingapúrban, s immár 27 különböző pályán diadalmaskodott. Ennél több helyszínen csak Lewis Hamilton nyert, 31-en.
A HÉT CÉLJA. Verstappen az azerbajdzsáni második helyével és az azt követő két győzelemmel néhány hét alatt tényező lett a világbajnokságban. Bár még matematikai esélye arra is van, hogy világbajnok legyen, a valós célja a második hely megszerzése lehet. Kimi Antonellivel szemben a 119 pontos hátrányát szinte lehetetlen ledolgozni, de a második George Russell csak 17, a harmadik Lewis Hamilton pedig csak nyolc egységgel előzi meg. Bár Szingapúrban leszögezte, hogy a vb-címen kívül semmi más sem érdekli, már csak a 2027-es kilátások szempontjából sem mindegy, milyen formában fejezi be az idényt.
A HÉT AGGASZTÓ FEJLEMÉNYE. Bár az FIA és az F1 vezetői nemrég megerősítették, hogy a Katari és az Abu-dzabi Nagydíjat is megrendezik az idény végén, a napokban megint feszült lett a politikai helyzet a Közel-Keleten. Erre reagálniuk kell az F1 vezetőinek, akik már hónapokkal ezelőtt egyeztetni kezdtek az imolai pálya tulajdonosaival arról, hogy szükség esetén fogadják a mezőnyt december 6-án. Ha erre sor kerül, és egy versennyel helyettesítik a két közel-keleti nagydíjat, hat helyett öt nagydíjhétvége marad az idényből, ami Kimi Antonelli világbajnoki esélyeit növeli – nem mintha bármi veszélyeztetné az olasz megkoronázását. Csak éppen emiatt még nem lehet tudni, hogyan számoljunk, hiszen nem mindegy, hogy utána négy vagy öt állomás marad hátra.
A HÉT BALESETE. Szingapúrban sohasem volt könnyű előzni, de a szombati sprintfutam utolsó körében Lando Norris mégis tett egy kísérletet, méghozzá saját csapattársa, Oscar Piastri ellen. Az ausztrál nem látta, hogy a belső íven próbálkozik a csapattársa, elfordult a normál íven, a két autó összeért, és a negyedik-ötödik helyből egy nyolcadik lett. A McLaren Norris magyarországi és hollandiai győzelme óta csak keresi önmagát, ez az eset pedig nem segített megtalálni még akkor sem, ha Norris gyorsan elismerte a felelősségét, és a vasárnapi futamon negyedik és ötödik hellyel javított az istálló.
A HÉT BIZONYÍTÉKA. Liam Lawsont nem billentette ki, hogy néhány futamon át Isack Hadjart kellett helyettesítenie a Red Bullnál, a Racing Bullshoz visszatérve is csúcsformában versenyez az új-zélandi. Szingapúrban az összes edzésen a középmezőny élén zárt, a sprintfutamon az ötödik, a versenyen a hetedik helyen végzett, és a vb-n úgy áll a kilencedik helyen, hogy közelebb van a Red Bull-os Hadjarhoz, mint az őt üldöző Pierre Gaslyhoz. Ez azért nagyon fontos most Lawson számára, mert az F2 bajnoki címéért harcoló bolgár Nikola Colov arra vár, hogy bemutatkozhasson az F1-ben, és erre elsősorban az új-zélandi helyén lenne lehetősége. De most nagyon nehéz elképzelni, hogy a Red Bull lemond Lawsonról az idény végén.
A HÉT FIA-BAKLÖVÉSE. Lassan minden versenyhétvégére jut egy olyan incidens, amit az FIA okoz valami mulasztásával. Szingapúrban a sprintidőmérőn szabadult el a pokol a verseny irányítóközpontjában, amikor Sergio Pérez balesete után meg kellett szakítani az első szakaszt. Ekkor az irányítóközpontban központilag kikapcsolták azt a funkciót, amely az egyenesekben nagyobb motorerőt ad a pilótáknak. Az újraindításkor elfelejtették bekapcsolni, majd amikor eszükbe jutott, bekapcsolták, majd 27 másodperccel később mégis újra kikapcsolták, így hol volt a pilótáknak pluszlóerejük, hol nem. Ahogy Malajziában, ezúttal is elismerte hibáját az FIA, de a csapatok nem tehettek mást, együtt éltek a történtekkel.
A HÉT FURCSA HIBÁJA. Rengeteg probléma volt már a félig elektromos motorok miatt, Szingapúrban Charles Leclerc futott bele Ferrarija pillanatnyi „elmezavarába”, a 46. körben a pálya leglassabb kanyarjából kijövet az autó gyorsítás helyett lelassult, a monacói megijedt, és a rádión panaszkodott a csapatának. „Az autó magától fékezett! Ha ez újra megtörténik, és nem én irányítom a kocsit, még baleset történik” – panaszkodott némi káromkodás kíséretében, mire Bryan Bozzi, a versenymérnöke próbálta megnyugtatni, hogy egyszeri eset volt, és ha megfelelő beállításra kapcsol, többé nem történik meg. Hamiltonnal nem történt hasonló, Leclerc-nél sem jelentkezett újra a hiba, így megszerezhette a második helyet.

A HÉT ROSSZ DÖNTÉSE. A Ferrari mindkét autójával dobogós lehetett volna, de Lewis Hamilton egy virtuális biztonsági autós időszakban úgy döntött, hogy nem cserél kereket, míg a riválisai ezt megtették. A biztos harmadik hely helyett a hatodikként ért célba, miután sorra megelőzték a vetélytársai. „Bocsánat, srácok, cserben hagytalak titeket. Rossz döntést hoztam, és ezért pontokat vesztettünk. Legközelebb megpróbálom jóvátenni” – mondta Hamilton a verseny végén a rádión, de mivel rosszul érezte magát az autóból kiszállva, a sajtónak nem kellett nyilatkoznia.
A HÉT KRITIKÁJA. Fernando Alonso sokat remélt az Aston Martintól a Szingapúri Nagydíj előtt, de csalódnia kellett, mert csak a Cadillaceket tudta megelőzni a versenyen. Hiába kapott új hajtóegységet a Hondától, az ellenfelek könnyedén előzgették a zöld autót. A mezőny végéről induló Isack Hadjar Red Bulljával még az első körökben csatázott, de hiába gondolta, hogy maga mögött tudja tartani a franciát, a kilencedik körben a virtuális biztonsági autós időszak utáni újraindulásnál elment mellette. „Annyira nevetséges ez a motor” – mondta a rádión, és a verseny további részében is lemondóan vagy kritikusan kommunikált, például akkor, amikor Verstappen lekörözte. „Kib.szott egy tizedet nyerünk körönként, de most elvesztettem két másodpercet azzal, hogy elengedjem. És most kell húsz kör, hogy visszahozzam, ami itt elment. Ezért ne mondd, hogy nyomjam a gázt, mert nem fogom nyomni” – szólt Alonso később. Az Aston Martin nehézségei közepette Andrew Vizard versenymérnök munkája az egyik legkevésbé irigylésre méltó idén az F1-ben.
SZINGAPÚRI NAGYDÍJ, A VERSENY VÉGEREDMÉNYE | |||
|---|---|---|---|
| 1. | Max Verstappen | Red Bull-Ford | - |
| 2. | Charles Leclerc | Ferrari | |
| 3. | Kimi Antonelli | Mercedes | |
| 4. | Lando Norris | McLaren-Mercedes | |
| 5. | Oscar Piastri | McLaren-Mercedes | |
| 6. | Lewis Hamilton | Ferrari | |
| 7. | Liam Lawson | Racing Bulls-Ford | |
| 8. | Nico Hülkenberg | Audi | |
| 9. | George Russell | Mercedes | |
| 10. | Isack Hadjar | Red Bull-Ford | |
| 11. | Pierre Gasly | Alpine-Mercedes | 1 kör h. |
| 12. | Oliver Bearman | Haas-Ferrari | 1 kör h. |
| 13. | Esteban Ocon | Haas-Ferrari | 1 kör h. |
| 14. | Carlos Sainz | Williams-Mercedes | 1 kör h. |
| 15. | Arvid Lindblad | Racing Bulls-Ford | 1 kör h. |
| 16. | Fernando Alonso | Aston Martin-Honda | 1 kör h. |
| 17. | Sergio Pérez | Cadillac-Ferrari | 2 kör h. |
| 18. | Alexander Albon | Williams-Mercedes | 3 kör h. |
| 19. | Valtteri Bottas | Cadillac-Ferrari | 3 kör h. |
| FELADTÁK | megtett körök | ||
| Lance Stroll | Aston Martin-Honda | 36 | |
| Franco Colapinto | Alpine-Mercedes | 29 | |
| Gabriel Bortoleto | Audi | 7 | |
A VILÁGBAJNOKSÁG ÁLLÁSA | ||
|---|---|---|
| PILÓTÁK | PONT | |
| 1. | Kimi Antonelli | 340 |
| 2. | George Russell | 238 |
| 3. | Lewis Hamilton | 229 |
| 4. | Max Verstappen | 221 |
| 5. | Charles Leclerc | 215 |
| 6. | Lando Norris | 201 |
| 7. | Oscar Piastri | 138 |
| 8. | Isack Hadjar | 97 |
| 9. | Liam Lawson | 75 |
| 10. | Pierre Gasly | 41 |
| 11. | Arvid Lindblad | 38 |
| 12. | Franco Colapinto | 27 |
| 13. | Oliver Bearman | 23 |
| 14. | Nico Hülkenberg | 13 |
| 15. | Gabriel Bortoleto | 10 |
| 16. | Esteban Ocon | 7 |
| 17. | Fernando Alonso | 7 |
| 18. | Carlos Sainz | 7 |
| 19. | Alexander Albon | 5 |
| 20. | Cunoda Juki | 1 |
| KONSTRUKTŐRÖK | ||
| 1. | Mercedes | 578 |
| 2. | Ferrari | 444 |
| 3. | McLaren-Mercedes | 339 |
| 4. | Red Bull-Ford | 332 |
| 5. | Racing Bulls-Ford | 100 |
| 6. | Alpine-Mercedes | 68 |
| 7. | Haas-Ferrari | 30 |
| 8. | Audi | 23 |
| 9. | Williams-Mercedes | 12 |
| 10. | Aston Martin-Honda | 7 |
| 11. | Cadillac-Ferrari | 0 |
| 17. SZINGAPÚRI NAGYDÍJ | |
| OKTÓBER 9., PÉNTEK | |
| Szabadedzés | 1. Russell 1:32.274 |
| Sprintidőmérő | 1. Verstappen 1:31.156 |
| OKTÓBER 10., SZOMBAT | |
| Sprintverseny | 1. Verstappen, 2. Hamilton, 3. Leclerc |
| Időmérő | 1. Verstappen 1:31.373 |
| OKTÓBER 11., VASÁRNAP | |
| A verseny | 1. Verstappen, 2. Leclerc, 3. Antonelli |
| KÖVETKEZŐ VERSENYEK | |
| Amerikai Nagydíj, Austin | október 25., 21.00 |
| Mexikóvárosi Nagydíj, Mexikóváros | november 1., 21.00 |
| Sao Pauló-i Nagydíj, Sao Paulo | november 8., 18.00 |












