Motorsport: Kovács Bálint a spanyol superbike bajnokságban indul

2021.03.09. 13:57
A spanyol superbike bajnokság Open 1000-es kategóriájában versenyez az idén Kovács Bálint, a H-Moto Team gyorsaságimotorosa – jelentette az MTI.

A magyar csapat keddi közleménye szerint a 19 éves versenyző a cseh New2Project Yamaha R1-es motorjával vesz részt a sorozatban, miközben menedzsmentje tárgyalásokat folytat a hosszútávú világbajnokság (EWC) egyik élcsapatával.

Kelemen Krisztián, a H-Moto Team tulajdonosa azt mondta, Kovácsnak a spanyol bajnokságban nemcsak a részvétel, hanem „az egyértelmű fejlődés és a sikeres szereplés” a célja, miután a versenyző „fejlesztési koncepciójában” ez a következő lépés.

„Tárgyalásban vagyunk egy top 10-es EWC-csapattal is, ahol csak a pénzügyi lehetőségeinknek kell találkoznia a csapat igényeivel, mert Bálint képességei már meggyőzték őket” – jelentette ki Kelemen Krisztián.

„Bálintnak minden lehetősége adott lesz ahhoz, hogy az idén sokat fejlődjön, a spanyol bajnokság ugyanis komoly előrelépés lesz, elég csak azt megnézni, hogy tavaly öt egykori, a Superbike-világbajnokságon induló versenyző állt rajthoz” – tette mindehhez hozzá Rizmayer Gábor, a H-Moto Team sportigazgatója.

A 2019-ben a német bajnokság Suzuki Cup kategóriájában első Kovács tavaly az Alpok-Adria Bajnokság csonka szezonjában a superbike géposztály élén zárt, a cseh bajnokságban második lett. A spanyol versenysorozatban az év végén mutatkozott be, a Jerezben rendezett utolsó fordulón az Open 1000 kategória mindkét futamán második lett.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Superbike-vb: Farkas Kevin is indul a hétvégi Olasz Nagydíjon

Egyéb autó-motor
10 perce

Nem lesz jövőre MotoGP Magyar Nagydíj

Egyéb autó-motor
2026.09.22. 20:25

Három sorozatban szerzett tapasztalatokat az idény első felében Lukács Tamás

Egyéb autó-motor
2026.09.10. 20:42

Supermoto-vb: új kategóriával bővül a visontai versenyhétvége

Egyéb autó-motor
2026.08.12. 09:09

Superbike-vb: Bulega triplázott a Balaton Park Circuiten

Egyéb autó-motor
2026.05.03. 16:46

Bulega megállíthatatlan, rekordot állított fel a Balaton Park Circuiten

Egyéb autó-motor
2026.05.02. 19:47

Csapattársak csatája várható a Balaton Park Circuiten

Egyéb autó-motor
2026.05.01. 18:30

Kovács Bálint szurkolással piheni ki a Le Mans-i fáradalmakat

Egyéb autó-motor
2026.05.01. 17:25