Kovács Bálint szurkolással piheni ki a Le Mans-i fáradalmakat

TÓTH ANITATÓTH ANITA
2026.05.01. 17:25
null
Kovács Bálint (Fotó: WSBK Hungary Media)
Kovács Bálint alig másfél héttel szenzációs Le Mans-i győzelme után szurkoló-szakértő szerepre váltott, és testközelből kísérte végig a Superbike-világbajnoki mezőny pénteki szabadedzéseit a Balaton Park Circuiten. Bízva abban, hogy egyszer talán ő is a mezőny tagja lehet.

– Milyen érzés nézőként megérkezni egy motorversenyre?
Nem példa nélküli, hiszen tavaly is itt voltam a hazai Superbike- és MotoGP-futamon, és a Le Mans-i 24 órás után egy kicsit örülök is neki, hogy itt most csak külső szemlélő vagyok – mondta Kovács Bálint. – Ráadásul ezt itthon tehetem meg, félórányira a lakásomtól, ugyanis Fehérvárról a Balaton Park kevesebb mint fél óra. Mindennap eljövök, hiszen szombaton és vasárnap izgalmas versenyfutamok várnak a nézőkre a Balaton Park Circuiten.

– Lehet jövőbeni cél a superbike-vb-szereplés?
– Lehet. Az idén azonban az endurance a prioritás, ez szerepel az első helyen, ebben szeretnék a legjobban teljesíteni, és nyilván a világkupa-győzelem a cél. Nincs a tervben sprintbajnokság, ugyanakkor, ha egyszer megfelelően fel tudok készülni, megfelelő csapattal és technikával, akkor szívesen kipróbálnám magam ebben a mezőnyben. Ez a magyar motorsportnak is fontos lehet, hiszen az embereket jobban megmozgatja egy sorozat, ha van benne magyar pilóta. 

– Ha laikusként nézzük, mi a legfőbb különbség az endurance-vb és a superbike-vb között?
Az endurance stock kategóriájában merőben mások a motorok: bár a modell itt is, ott is BMW M1000RR, a váz, a lengővilla és a gumi is más. Máshogy épül fel a versenyhétvége és máshogy kell beosztani az erőnket is. Míg az endurance-versenyeken hét-nyolc egyórás menetet teljesítünk, a superbike-ban két sprintfutam van. Előbbiben nyolcvanöt százalékot kell hozni, de egyetlen hiba nélkül, utóbbiban száz vagy inkább száztíz százalékon pörögni. Ettől függetlenül az egyik nem zárja ki a másikat, úgyhogy, ha felkészülök, meg tudnám magam méretni és eredményes tudnék lenni a superbike-ban is, csak meg kell tervezni. 

– Beszéljünk egy kicsit a legendás Le Mans-i huszonnégy órásról, amelyen részben magyar csapattal, egy magyar csapattárssal lett kategóriagyőztes. Mit jelent ez a magyar motorsportnak?
A magyar motorsport történetében voltak sikeres endurance-időszakok, de ahhoz vissza kell mennünk az időben az ötvenes, illetve a hetvenes évekig. Én 2019 óta versenyzem az endurance-világbajnokságon, és most érzem azt, hogy kezd megtérülni az elmúlt húsz évben elvégzett munka. A magyar motorsport számára pedig nagyon nagy szó ez a győzelem, utat mutat a fiataloknak, akik ebből erőt és motivációt meríthetnek, mint ahogy abból is, hogy világbajnoki futamokat rendeznek hazánkban.

Fotó: WSBK Hungary Media

– Úgy tartják, egy Le Mans-i győzelem megváltoztatja az ember életét. Igaz ez?
Ennek a versenynek már a teljesítése is nagy dolog, és bevallom, én is nagyon sokat tanultam általa a kitartásról és a célok meghatározásáról. 

– Azt mondják, a négytagú csapat sikerében meghatározó szerepet játszik, hogy ön pokoli gyors éjszaka. Elárulja, hogy miben más sötétben és világosban motorozni?
Azzal kezdeném, hogy az endurance-versenyeken hosszú, egyórás menetek vannak, amelyek során nehéz fenntartani a fókuszt. úgyhogy muszáj referenciapontokat kijelölni az embernek, legyen szó féktávról, kigyorsításról vagy kanyarodásról, és ezeket kell követni. Én is ezt teszem, még mindig csak a következő pontig akarok eljutni, legyen nappal vagy éjszaka. És nyilván vannak testi adottságok is, talán a szemem, vagy nem tudom, mi, de tény, hogy jobban alkalmazkodom a sötéthez, mint az átlag, az éjszakai tempóm nem nagyon tér el a nappalitól, amire csak a topversenyzők képesek. Ez nagy segítség a csapatnak, amely alapoz is erre a képességre. 

– Fizikailag vagy mentálisan fárasztóbb egy ilyen huszonnégy órás erőltetett menet?
Nem is tudom… Próbálja ki bárki, milyen érzés harminc-negyven órán át ébren maradni, anélkül, hogy bármit is csinálna. És tegye még hozzá mindehhez a motorozást. A boxban is látszik, hogy mennyire megviseli az embert ez a hosszú megterhelés, a versenyzők a kamionban húsz-harminc perceket alszanak, vagy jó esetben egy órát, így kell bírniuk ezt a terhelést. De bírjuk, mert felkészülünk rá, és ahogy telnek az évek, egyre jobban alkalmazkodunk a váratlan helyzetekhez. 

– Egy ilyen huszonnégy órás verseny után mennyi időnek kell eltelnie, hogy újra motorra akarjon ülni?
Általában azért rögtön nincs kedvem. Persze, ha kell, akkor megyek, de most nagyon jól jön hogy a Balaton Park Circuiten csak élveznem kell a verseny és a paddock hangulatát. 

– Milyen a vonalvezetés, hogy látja a versenyt?
Ezek a fiúk nagyon gyorsak, jó versenyeket várok szombaton és vasárnap. A pálya pedig… Nos, nagyon kevés ilyen technikás, kemény féktávokkal és sok lassítóval tarkított aszfaltcsík van a világon, és bár nem mentem sokat rajta, úgy tűnt, versenyképes tudnék lenni. Engem is kíváncsivá tesz, hogy tényleg így van-e. Talán egyszer kiderül…

 

Legfrissebb hírek

Szabó István: A legjobb korban vagyok

Labdarúgó NB I
Tegnap, 14:07

Mintegy húsz versennyel számol idén a szülés után visszatérő triatlonos Kuttor-Bragmayer Zsanett

Atlétika
Tegnap, 10:58

Világpolgár, aki nem fél a változástól – interjú Rodrigo Corralesszel

Képes Sport
2026.04.27. 13:04

Csordás Szabolcs: nemzetközi szemlélettel a hazai közegben

Képes Sport
2026.04.24. 14:52

Kisfaludy Péter, aki felfedezte Viktor Gyökerest és Dejan Kulusevskit

Képes Sport
2026.04.23. 15:11

Battai Sugár: Megveregettem a saját vállamat és az edzőmét, Dávid Lászlóét is

Egyéb egyéni
2026.04.21. 10:05

Bódog Tamás: A maximum a minimum – interjú a Nyíregyháza vezetőedzőjével

Képes Sport
2026.04.20. 10:31

„Jobban vagyok, de még nincs vége” – depressziójából gyógyul Ezequiel Lavezzi

Olasz labdarúgás
2026.04.16. 14:31
Ezek is érdekelhetik