Formula E: Wehrlein a pole-ban az első versenyen Mexikóban

B. Ö. B.B. Ö. B.
2021.06.19. 20:09
null
Pascal Wehrleiné lett a super pole az első kvalifikáción Mexikóban (Fotó: DPPI)
Pascal Wehrlein indulhat az élről a Formula E mexikói versenyhétvégéjének első futamán. A Porsche német versenyzője mellől Oliver Rowland (Nissan), a harmadik pozícióból pedig Jake Dennis (BMW Andretti) vághat neki a versenynek.

 

Másfél hónapnyi szünet után a mexikói Pueblában folytatódik a Formula E-idény. A körülmények azonban nem voltak túl kegyesek a mezőnyhöz a hétvége kezdetén, ugyanis az első szabadedzésen vizes aszfalton gyakorolhattak a versenyzők. A viszonyok sokkal jobbak lettek a második tréningre, amelyen a leggyorsabbnak – akárcsak a nyitó edzésen – Oliver Rowland bizonyult.

Az időmérő elején sem éppen száraz körülmények közötti hajthatott pályára a mezőny. Természetesen ezúttal is a világbajnoki pontverseny állása szerint osztották csoportokba a versenyzőket, a super pole-ért folytatott körbe végül Rowland, Pascal Wehrlein, Jake Dennis, Jean-Éric Vergne, Maximilian Günther és Edoardo Mortara jutott be.

Elsőként az utóbbi teljesíthette a gyors körét, amely 1:27.217-re sikerült. Az utána következő Günther ezt több mint két másodperccel felül tudta múlni, s mivel a körülmények tovább javultak, a harmadikként pályára hajtó Vergne-nek is sokat sikerült lefaragnia a riválisok idejéből.

Ez később Dennisre is igaz volt, ám Rowland már csak kevéssel volt gyorsabb az előtte próbálkozónál. Utolsókként Wehrlein teljesíthette a körét, s ki is használta a jó pályakörülményeket, így a Porsche német versenyzője indulhat a pole-ból az első versenyen Puablában.


Wehrlein mellől Rowland, a második rajtsorból pedig Dennis és Vergne várhatja a piros lámpák kialvását.

Folytatás 22.30-tól az első versennyel!

FORMULA E
MEXIKÓ, 1. IDŐMÉRŐ

1. Pascal Wehrlein (német, Porsche) 1: 23.780
2. Oliver Rowland (brit, Nissan) +0.058
3. Jake Dennis (brit, BMW Andretti) +0.099
4. Jean-Éric Vergne (francia, DS Techeetah) +0.502
5. Maximilian Günther (német, BMW Andretti) +1.315

Legfrissebb hírek

Amerikából jöttek – ilyen volt belülről a 2026-os világbajnokság

Foci vb 2026
2026.08.07. 18:07

A vb, amely eltakarta és megmutatta Mexikót

Képes Sport
2026.07.25. 17:06

Most már tényleg itt a vége – visszavonult a mexikói legenda

Minden más foci
2026.07.22. 07:49

Vb 2026: Az átlagnézőszám alacsonyabb, mint az 1994-es rekordtornán

Foci vb 2026
2026.07.09. 12:39

Kinevezték az új mexikói szövetségi kapitányt – hivatalos

Foci vb 2026
2026.07.08. 21:14

Angol szurkolók segítettek, vízből mentettek ki egy hölgyet

Foci vb 2026
2026.07.07. 10:52

Szomjas vagy, és nincs pénzed sörre a stadionban? Mutatjuk a megoldást!

Foci vb 2026
2026.07.06. 21:21

Amerikai pite: mexikói pisztolypárbaj, Haaland-őrület és Neymar-búcsú – vb-kibeszélő, 25. nap

Foci vb 2026
2026.07.06. 07:16