MotoGP: Marc Márquez kihagyja az Argentin Nagydíjat – hivatalos

KOVÁCS NIKOLETTKOVÁCS NIKOLETT
Vágólapra másolva!
2022.03.29. 11:48
null
Vajon ezúttal mennyi időt vesz igénybe a teljes gyógyulás? (Fotó: Repsol Media)
Bár a hétfőn végzett vizsgálat kedvező javulást mutat az állapotában, a nyolcszoros világbajnok kettős látása még nem múlt el, így nem állhat rajthoz a világbajnokság most hétvégi harmadik futamán.


Márquez a tervek szerint hétfőn Barcelonába utazott szemészéhez, Dr. Sánchez Dalmaúhoz kontrollra. Bár állapota és látása javult, de még nem elegendő mértékben ahhoz, hogy ismét motorra üljön.

„A második neuro-szemészeti értékelés nagyon kedvező fejlődést mutatott a negyedik ideg bénulása kapcsán, ami az Indonéz Nagydíjon bekövetkezett esés során alakult ki. A felépülés még nem teljes, így Marc Márqueznek folytatnia kell a meghatározott terápiás folyamatot, ami konzervatív kezeléssel jár” – szól Dr. Dalmaú nyilatkozata.

Márquezhez közel álló források szerint ha a novemberi diplopia és idegbénulás 10-es fokozatú volt, akkor a mostani sérülés 3-as erősségű.

A kedvezőbb állapotra utaló jel, hogy Marc ezúttal nem tűnt el teljesen a social médiából sem, múlt héten is posztolt, megmutatva, hogy az élet nem mindig rózsaszín, és bizony előfordul, hogy az embernek sem kedve, sem oka nincs a nevetésre.

Célja egyértelmű, rajthoz állni egyik kedvenc pályáján, a jövő héten esedékes Amerika Nagydíjon Austinban.

Legfrissebb hírek

San Marinó-i Nagydíj: Marc Márquez nyert Misanóban

Egyéb autó-motor
3 órája

Bukás vetett véget Marc Márquez nagy sorozatának, Bezzecchié a misanói sprint

Egyéb autó-motor
Tegnap, 15:32

Álex Márquez a bátyját megelőzve győzött Barcelonában

Egyéb autó-motor
2025.09.07. 16:24

MotoGP: öccsének bukása után Marc Márquez nyerte meg a barcelonai sprintfutamot

Egyéb autó-motor
2025.09.06. 17:00

„Fantasztikus volt ez az egy kör” – Talmácsi Gábor újra világbajnok motorja nyergébe pattant

Egyéb autó-motor
2025.08.25. 12:42

„Nem magától értetődő, hogy így alakulnak a futamaim” – Marc Márquez a Magyar Nagydíj után

Egyéb autó-motor
2025.08.24. 17:49

Marc Márquez a Magyar Nagydíjat is megnyerte!

Egyéb autó-motor
2025.08.24. 14:47

MotoGP: Drapál Jánosra emlékeztek és a versenyzőkkel találkoztak a drukkerek a Balatonnál

Egyéb autó-motor
2025.08.24. 12:56
Ezek is érdekelhetik