F3: O'Sullivan először a pole-ban, Tóth a 29. a silverstone-i időmérőn

B. Ö. B.B. Ö. B.
2022.07.01. 17:05
null
Zak O'Sullivan először nyert időmérőt a Formula–3-ban (Fotó: Twitter/Formula 3)
Pályafutása során először Zak O'Sullivan indulhat a pole pozícióból a Formula–3-ban. A brit versenyhétvége főfutamán a hazai pályán szereplő pilóta mellől Arthur Leclerc vághat neki a vasárnapi viadalnak, míg harmadikként Zane Maloney várhatja a piros lámpák kialvását. Tóth László mindkét futamot a 29. rajthelyről kezdheti meg Silverstone-ban.

 

A Formula–1-es mezőnnyel ellentétben a Formula–3-as versenyzők egyelőre megúszták eső nélkül Silverstone-ban. A nedves pályán rendezett F1-es első szabadedzés előtt ugyanis a fiatalok még jóval ideálisabb körülmények között gyakorolhattak. Az élen Kush Maini nyitott a péntek délelőtti tréningen, másodikként Caio Collet végzett, míg harmadikként Kaylen Frederick zárta az edzést, amelyen Tóth László a 29. lett.

Az időmérőt is mindenki száraz pályára alkalmas gumikon kezdte meg, az első gyors körök után Oliver Bearman állt az első helyen, majd a délelőtti leggyorsabb, Maini vette át a vezetést. A rendelkezésre álló 30 perc felénél átmenetileg kissé elcsendesedett a pálya, majd a folytatásban sokaknak sikerült javítani az idejükön, a pole pozíció végül – F3-as pályafutása során először – Zak O'Sullivané lett, aki mellől Arthur Leclerc vághat neki a főfutamnak.

A második sorból Zane Maloney és Caio Collet várhatja a piros lámpák kialvását vasárnap, Tóth pedig mindkét futamnak a 29. pozícióból vághat neki. A fordított rajtrácsos sprintversenyen Reece Ushijima parkolhatja le az autóját az első rajtkockába.

Folytatás szombaton 10.55-kor a sprintversennyel!

Legfrissebb hírek

MotoGP: Raúl Fernández győzött Silverstone-ban

Egyéb autó-motor
2026.08.09. 17:22

Jorge Martín nyerte meg a MotoGP silverstone-i sprintfutamát

Egyéb autó-motor
2026.08.08. 18:22

Silverstone-i második helyezésével Molnár Martin már második a brit F3 pontversenyében

Egyéb autó-motor
2026.08.01. 16:55

Antonelli előnye úgy apad, hogy a pályán a nyomába sem érnek

F1
2026.07.07. 16:55

„Egy idő után az embernek egyszerűen elege lesz” – Verstappen kifakadt az újabb baleset után

F1
2026.07.06. 16:15

Szokatlan ítélet Silverstone-ban: Sainz büntetőkört kapott a verseny után

F1
2026.07.06. 15:03

Brit Nagydíj: „A világbajnokság újra nyílt” – nemzetközi sajtóvisszhang

F1
2026.07.06. 11:12

Russell: Ha a világbajnoki címért akarok harcolni, ennél jobb teljesítményt kell nyújtanom

F1
2026.07.05. 21:43