Hatalmasat esett a MotoGP címvédője, több bordája is eltört

P.  GY. B. P. GY. B.
Vágólapra másolva!
2025.04.14. 10:42
Jorge Martínnak több bordája eltört (Fotó: Getty Images)
Hat, kilenc, de akár tizenegy bordája is eltörhetett Jorge Martínnak, aki a gyorsaságimotoros-világbajnokság Katari Nagydíján bukott hatalmasat.
Egyéb autó-motor
2025.04.13. 20:33

Marc Márquez győzött Dohában, elesett a címvédő Martín – videó

A 32 éves klasszis ezzel a sikerrel visszavette a vezetést a vb-pontversenyben öccsétől.

A vb-címvédő Jorge Martín ezen a hétvégén tért vissza súlyos sérülései és műtétjei után, de a kilencedik körben elesett és kénytelen volt feladni a viadalt. 

A spanyol pilóta az első három futamot kénytelen volt kihagyni, és a katari visszatérése során jó iramot diktált a kézsérülése ellenére is. 

A 27 éves versenyzőt kórházba szállították, ahol kiderült, hogy súlyosabb a probléma, mint azt elsőre gondolták volna. Az biztos, hogy több bordája eltört, ám van, ahol hat, máshol kilenc törött bordáról írnak, míg a Marca tizenegyről.

Martín néhány napig kórházban marad Katarban, hogy tüzetesebben is kivizsgálhassák. Annyi pozitívumot már mondtak az orvosok, hogy az agya és a gerince nem sérült meg.

A MotoGP április 25-én folytatódik Jérezben, de az előzmények után kizárhatjuk, hogy Martín ott lesz a rajtrácson.

 

Legfrissebb hírek

Bukás vetett véget Marc Márquez nagy sorozatának, Bezzecchié a misanói sprint

Egyéb autó-motor
16 órája

Álex Márquez a bátyját megelőzve győzött Barcelonában

Egyéb autó-motor
2025.09.07. 16:24

MotoGP: öccsének bukása után Marc Márquez nyerte meg a barcelonai sprintfutamot

Egyéb autó-motor
2025.09.06. 17:00

„Fantasztikus volt ez az egy kör” – Talmácsi Gábor újra világbajnok motorja nyergébe pattant

Egyéb autó-motor
2025.08.25. 12:42

Marc Márquez a Magyar Nagydíjat is megnyerte!

Egyéb autó-motor
2025.08.24. 14:47

MotoGP: Drapál Jánosra emlékeztek és a versenyzőkkel találkoztak a drukkerek a Balatonnál

Egyéb autó-motor
2025.08.24. 12:56

Moto3: elképesztő izgalmak és célfotó – Máximo Quiles nyerte a Magyar Nagydíjat

Egyéb autó-motor
2025.08.24. 11:53

Nincs meglepetés, Marc Márquez nyerte meg a sprintfutamot

Egyéb autó-motor
2025.08.23. 15:28
Ezek is érdekelhetik