Ötvenedik alkalommal rendezik meg a salakmotoros Debrecen Nagydíjat augusztus 20-án

MTI, N. T.MTI, N. T.
2025.08.15. 15:53
null
A Piruett táncosai között Baráth Norbert, Lovas Zoltán és Barcsa Lajos (Fotó: Haon)
Ötvenedik alkalommal rendezik meg Magyarország legnagyobb presztízzsel és hagyománnyal bíró nemzetközi motorsport eseményét, a salakmotoros Debrecen Nagydíj augusztus 20-án a Perényi Pál Salakmotor Stadionban.

 

Az eseményt beharangozó pénteki sajtótájékoztatón a szervezők elmondták, hogy nívós mezőny, 16 salakmotoros, köztük Eb- és vb-résztvevők mérik össze tudásukat 20 alapfutamban, majd két elődöntő után következik az ötfős finálé.

Barcsa Lajos alpolgármester kiemelte, hogy Magyarországon Debrecen az utolsó bástyája a salakmotor sportágnak és a Speedwolf Sportszervező Nonprofit Kft.-vel közösen 2019 óta nem engedik el ezt a sportot. Ragaszkodnak hozzá, mert a helyiek és a környékbeliek is ezt teszik – fogalmazott.

Hangsúlyozta, hogy a Speedwolf a jubileum kapcsán kérvénnyel élt az önkormányzat felé, így a várostól további kétmillió forintos támogatást kapott a verseny még színvonalasabb lebonyolítása érdekében.

Barcsa Lajos jelezte, hogy egészen addig, amíg több ezren kilátogatnak a versenyekre, a város támogatni fogja ezt a sportágat.

Baráth Norbert, a Speedwolf Sportszervező Nonprofit Kft. ügyvezetője ismertette, hogy 2019 óta ez a hetedik nagydíj, amelyet szerveznek. Igyekeztek olyan névsort összeállítani, amely méltó a jubileumi eseményhez.

A meghívásos nemzetközi versenyre több nagy név is érkezik. Itt lesz többek között a korábbi világbajnok Jason Doyle, a kétszeres páros Európa-bajnok Jakub Jamróg, az ötszörös GP-győztes, négyszeres Világkupa-aranyérmes Niels Kristian Iversen, aki a debreceni közönség egyik nagy kedvence és az elmúlt három évben kétszer hódította el a Debrecen Nagydíj trófeáját. Szintén ott lesz az indulók között a tavalyi győztes Matic Ivacic, míg a hölgyeket Hannah Grunwald képviseli, aki a FIM Woman Gold Trophy versenyén lett idén a szakág (nem hivatalos) női világbajnoka.

A bombaerős mezőnyben két magyar mutathatja meg tudását, az idén 50. születésnapját ünneplő, többszörös nagydíj-győztes Magossi Norbert, valamint Lovas Zoltán.

Lovas a sajtóeseményen kiemelte, hogy erős verseny lesz, ezt a startlista is mutatja, de minden futamhoz ugyanúgy áll majd oda, hogy a legtöbbet és a legjobbat hozza ki magából.

A verseny mellett további színes programokkal is készül a Speedwolf – mondta Baráth Norbert, hozzátéve, hogy mintegy száz négyzetméteren kiállítás nyílik régi és újabb salakmotorokból. Ismertette, hogy a jegypénztárak 11 órakor nyitnak majd, a kiállítás déltől lesz látogatható. A kapukat 13 órakor nyitják meg, az aláírásokat 14 órától lehet kérni a versenyzőktől, a bevonulás 15.45-kor kezdődik, míg a verseny 16 órától.

 

Legfrissebb hírek

Nem lesz jövőre MotoGP Magyar Nagydíj

Egyéb autó-motor
2026.09.22. 20:25

„Ostoba, tudatlan és képmutató” – így reagált az izraeli szövetség az ír kapitány szavaira

Minden más foci
2026.09.22. 13:37

Bódog visszatér, a Nyíregyháza 17 éve nem nyert otthon a Fradi ellen

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 16:04

A rekorder edző az Extraliga elődöntőjébe vezetné a Debrecent

Röplabda
2026.09.18. 10:21

Korábbi NB I-es játékossal keserítené meg a debreceniek életét a harmadik ligás gödöllői együttes

Labdarúgó NB I
2026.09.11. 10:07

Bogdán Ádám: Kockáztatni kell, csak nem mindegy, hogy mennyit

Labdarúgó NB I
2026.09.11. 06:32

Három sorozatban szerzett tapasztalatokat az idény első felében Lukács Tamás

Egyéb autó-motor
2026.09.10. 20:42

Egri Imre: Nagyon feldobott, amikor szólt a mester, hiszen eljött a pillanat, amire vártam

Labdarúgó NB I
2026.09.08. 14:24