Tajvan botlott, pedig senki sem várta

RODICS DÁNIELRODICS DÁNIEL
Vágólapra másolva!
2006.11.08. 14:37
Címkék
Brazília, Oroszország és Szerbia-Montenegró továbbra is veretlenül menetel a Japánban zajló női röplabda világbajnokságon, az eddig szintén tökéletes teljesítménnyel büszkélkedő Tajvan viszont óriási meglepetésre viszonylag simán kikapott Törökországtól.
Jogos holland öröm, Németország kipipálva
Reuters
Jogos holland öröm, Németország kipipálva
Jogos holland öröm, Németország kipipálva
Reuters
Jogos holland öröm, Németország kipipálva

„Ha tartja jelenlegi remek formáját, Szerbia-Montenegró és Brazília valószínűleg ott lesz a négy között, bár az oroszokat és a tajvaniakat sem valószínű, hogy kiszoríthatják az elődöntőből.” – írtuk korábban, a Japánban zajló női röplabda-világbajnokság esélyeit latolgatva.

Arra persze nem számíthattunk, hogy a csoportmérkőzések során a házigazda Japánt, a lengyeleket és Koreát is legyőző Tajvan éppen Törökország ellen botlik majd a középdöntő első fordulójában.

Pedig így történt, ráadásul nem is volt szoros meccs, nyolc, illetve kilenc ponttal bukta el az első és a második szettet az előzetesen jóval esélyesebb Tajvan, és bár a harmadikat megnyerte négy egységgel, a negyedik felvonásban megint nyolc ponttal jobbak voltak a törökök!

Chaine Staelens (Hollandia) leütései ellen nem volt szer
Reuters
Chaine Staelens (Hollandia) leütései ellen nem volt szer
A törökök szövetségi kapitánya, Ozlem Ozcelik boldogan nyilatkozott a lefújás után. „Nagyon fontos és nagyon nehéz meccs volt ez számunkra – mondta a tréner. – Részletesen elemeztük riválisunk játékstílusát a találkozó előtt, és tudtuk, hogy nyerhetünk ellenük! Az első két szettben parádéztunk, ám jelentős fölényünk tudatában alábbhagyott a koncentrációnk. A negyedik játszmában összeszedtük magunkat, végig hittünk a sikerben, ezért tudtunk nyerni!

Amíg a török kapitány lelkendezett, a tajvani mester, Chen Shu Li érthetően nem volt túlságosan jókedvű. „Törökország csodálatosan röplabdázott, mi pedig nem tudtuk megismételni korábbui remeklésünket – kezdte az ázsiai edző. – Rengeteg taktikai hibát vétettünk, emiatt vesztettünk. Kevés sikeres támadásunk volt, és a blokkjaink sem működtek elég jól.”

A torna meglepetéscsapata, Szerbia-Montenegró tovább száguld az elődöntőbe vezető úton, a kék lányok (blue girls – mezének színe miatt ez a szerbek beceneve) ezúttal Koreát verték 3:0-ra, és Tajvan botlása miatt immár egyedül állnak a tabella élén.

A másik csoportban Hollandia ötjátszmás csatában győzte le a németeket, de Brazília és Oroszország továbbra is magabiztosan menetel. A csoportmeccsek során két vereséget is elszenvedő, olimpiai bajnok Kína nagyon igyekszik, ezúttal a már korábban is a megszokottnál gyengébb formát mutató Egyesült Államok ellen nyert 3:1-re, de a négybe kerülést jelentő első, illetve második helytől még mindig messze vannak.

VILÁGBAJNOKSÁG, NŐK, JAPÁN

Középdöntők

E-csoport (Nagoja):
  • Szerbia-Montenegró–Koreai Köztársaság 3:0 (23, 19, 22)
  • Törökország–Tajvan 3:1 (17, 16, –21, 17)
  • Olaszország–Lengyelország 3:0 (19, 22, 13)
  • Kuba–Japán 3:1 (–22, 23, 22, 22)
Az állás:
  • 1. Szerbia-Montenegró 8 pont (12:2)
  • 2. Olaszország 7 (10:4)
  • 3. Tajvan 7 (10:7)
  • 4. Kuba 6 (8:7)
  • 5. Japán 6 (8:8)
  • 6. Lengyelország 5 (5:11)
  • 7. Törökország 5 (3:10)
  • 8. Koreai Köztársaság 4 (5:12)
F-csoport (Oszaka):
  • Brazília–Azerbajdzsán 3:0 (19, 21, 23)
  • Oroszország–Puerto Rico 3:0 (16, 10, 20)
  • Hollandia–Németország 3:2 (–23, 21, 23, –23, 14)
  • Kína–Egyesült Államok 3:1 (–20, 23, 22, 17)
Az állás:
  • 1. Brazília 8 (12:2)
  • 2. Oroszország 8 (12:3)
  • 3. Hollandia 6 (10:8)
  • 4. Németország 6 (9:7)
  • 5. Kína 6 (8:8)
  • 6. Egyesült Államok 6 (7:8)
  • 7. Azerbajdzsán 4 (2:12)
  • 8. Puerto Rico 4 (0:12)
Legfrissebb hírek

Nyögvenyelősen indult, sima lett a vége: az Eagles a Washingtont felülmúlva megnyerte csoportját – videó

Amerikai sportok
5 órája

Vasárnapi sportműsor: Újpest–Kazincbarcika és DVSC–Kisvárda az NB I-ben

Birkózás
7 órája

A Puskást legyőző ETO telel az élen; Két magyarral győzött a Liverpool, de Szoboszlai kihagyja a következő meccset

E-újság
7 órája

Borbély Balázs példája – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
8 órája

Hektórtól Puskásig – Ballai Attila publicisztikája

Minden más foci
8 órája

A 2023-as győztes és a tavalyi elődöntős is elbúcsúzott a darts-vb-n

Egyéb egyéni
8 órája

Négyet vágott a PSG a Francia Kupában, Dembélé immár egyedül gólkirály az Enrique-érában

Francia labdarúgás
8 órája

Egy gól elég volt az Everton ellen, az Arsenal ismét vezeti az angol tabellát

Angol labdarúgás
8 órája
Ezek is érdekelhetik