CityLine női röplabda NB I-es ligabajnokság: otthon kapott ki a BSE

Vágólapra másolva!
2007.04.25. 23:19
Címkék
Öt nappal azután, hogy története hatodik kupaelsőségét éppen a Vasas ellen gyűjtötte be a Nyíregyháza, a bajnoki elődöntő első találkozóján fogadta a fővárosiakat. Az elején úgy tűnt, a Vasas tanult a gödöllői fiaskóból, de hiába vezettek végig a vendégek, a nyíregyháziak egyszeri előnye, egyben első szettlabdájának értékesítése elég volt a szettgyőzelemhez. Innentől kezdve már egyértelműen a hazaiak uralták a játékot, a fővárosiaknak csak felvillanásaik akadtak, elsősorban Dégi Barbara révén. A hazaiaknál hol a kubai idegenlégiós Misleydis Martínez Adlum, hol pedig Katona Brigitta húzta a legelszántabban a szekeret, így a második játszma megnyerése sem okozott gondot Ludvig Zsolt csapata számára. A harmadik felvonás eleje újra a Vasasé volt, de a házigazda percek alatt fordított, és miként a kupafináléban, újra szettveszteség nélkül győzte le riválisát, és szerzett előnyt a páros csatában.
Elődöntő, 1. mérkőzések:
BETONÚT NRK-NYÍREGYHÁZA - VASAS OPUS-VIA ÓBUDA 3:0 (25, 19, 20)
Nyíregyháza, 300 néző. V: Hóbor, Mezőffy
NYÍREGYHÁZA: AKIMOVA 4, KATONA 13, Erdősné 11, MARTÍNEZ ADLUM 12, MERKÓSZKI 10, Botos 7. Cs: Kovács B., Bodnár 1. Edző: Ludvig Zsolt
VASAS: Jáka 4, Nyári 7, MÁTRAI V. 9, DÉGI 18, Tormási 3, Soós 3. Cs: Vatai (liberó), Battlay 1, Tóth Sz., Milovits, Héger. Edző: Jókay Zoltán
Az eredmény alakulása. 1. játszma: 3:8, 6:8, 9:10, 14:18, 20:20, 20:23, 24:25. 2. játszma: 4:3, 6:3, 14:7, 20:12, 23:16. 3. játszma: 5:8, 10:10, 17:14, 20:16, 20:19, 24:19

A címvédő BSE-FCSM kikapott a vendég TEVA-Gödöllői RC-től a CityLine női röplabda NB I-es ligabajnokság elődöntőjének első találkozóján.

A fővárosi csapat sorozatban ötödik tétmérkőzésén szenvedett vereséget: ezt megelőzően a bajnoki alapszakasz utolsó két, valamint a Magyar Kupa elődöntőjét és bronzcsatáját bukta el a gárda.
Elődöntő, 1. mérkőzések:
BSE-FCSM - TEVA-Gödöllői RC 0-3 (-22, -17, -16)
Legfrissebb hírek

A Mosonmagyaróvár és az MTK is 38 gólt lőve nyert a női kézilabda Magyar Kupában

Kézilabda
54 perce

Változás: az ünnepi televízióműsort a Nemzeti Sport keddi számában olvashatják

Egyéb egyéni
1 órája

Férfi röplabda: a Kazincbarcika is bejutott az MK négyes döntőjébe

Röplabda
1 órája

Superliga: U. Craiova–Csíkszereda

Minden más foci
1 órája

Mégsem Ausztráliában rendezik a Milan–Como olasz bajnokit

Olasz labdarúgás
1 órája

Ismét Dejan Sztankovics a Crvena zvezda vezetőedzője

Minden más foci
1 órája

Kiesett a kenyai közönségkedvenc, Evans nagy meccset nyert meg Wade ellen a darts-vb-n

Egyéb egyéni
2 órája

Turisztikai vetélkedő gyerekeknek – fókuszban az Alföldi Kéktúra

Csupasport
2 órája
Ezek is érdekelhetik