Röplabda: egyik női kupacsapatunk sem tudott meglepetést okozni

Vágólapra másolva!
2007.11.25. 00:56
Címkék
A Gödöllő svájci, a Nyíregyháza török csapat ellen szenvedett vereséget hazai pályán a Challenge-kupa második fordulójának első mérkőzésén.
TEVA-Gödöllői RC–VC Kanti Schaffhausen (svájci) 0:3 (–17, –17, –23)

A Gödöllő megilletődötten játszott a Schaffhausen ellen, a svájciak viszont végig pontosan, kevés hibával röplabdáztak, remekül blokkoltak, és még így sem tudásuk legjavát nyújtották, hiszen csak annyit adtak ki magukból, amennyi a magyar együttes legyőzéséhez szükséges. A hazaiak sorsát megpecsételte a rossz nyitóteljesítmény és a gyenge szervafogadás. A svájci együttesben remek teljesítményt nyújtott a cseh feladó, Jana Surikova, a gödöllőiek közül egyedül a liberó, Kötél Dóra játéka dicsérhető.

Betonút-NRK-Nyíregyháza–Vakifbank Günes Sigorta SK (török) 1:3 (18, –11, –21, –21)

A Nyíregyháza hamar játékba lendült a tavaly még a Bajnokok Ligájában szereplő török Vakifbank elleni találkozón, a magyar együttes szinte végig vezetve, magabiztosan, 22 perc alatt megnyerte az első szettet 25:19-re. A második játszmában rákapcsoltak a vendégek, gyorsan elhúztak (8:3), és előnyüket fokozatosan növelték, 14:6 után 21:10-re vezettek. Az isztambuli együttes egyértelmű fölényben játszott, magabiztosan irányított és 25:11-es részsikerével egyenlített.
A harmadik szettre összekapta magát a Nyíregyháza, amely ismét szorossá tette a játékot, de az újabb török játszmagyőzelmet nem tudta megakadályozni (25:21). A negyedik szettre feltámadt a nyírségi csapat, amely a center, Erdősné Balogh Erika vezérletével 14:11-re vezetett. A sokkal frissebbnek tűnő törökök ezután fordítottak (22:17), és ezt a felvonást is 25:21-re nyerték, így 3:1-es sikerrel utazhatnak haza.


A visszavágók időpontja
VC Kanti Schaffhausen–TEVA-Gödöllői RC: december 1., szombat, 17 óra
Vakifbank Günes Sigorta SK–Betonút-NRK-Nyíregyháza: december 1., szombat, 17 óra
Legfrissebb hírek

Kirsner Erika: Maximálisan elégedett vagyok a pályafutásommal

Kézilabda
20 perce

Öt magyar teniszező a legjobb 100-ban 2025 végén

Tenisz
30 perce

Felemás évet zártunk – Győri Ferenc jegyzete

Tenisz
6 órája

A dédapák asztalánál – Csillag Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
6 órája

Keddi sportműsor: pályán az Arsenal; az utolsó csapat is bejut a női kézi MK negyeddöntőjébe

Minden más foci
7 órája

Vitális Milán: Már apám is mondta, ha átlépem a félpályát, lőjek!; Jóból és rosszból is kijutott a magyar tenisznek 2025-ben

E-újság
7 órája

A Fulham ötödször nyert otthon, a Forest ötödször kapott ki idegenben a PL-ben

Angol labdarúgás
8 órája

La Liga: ezúttal Bilbaóban győzött az Espanyol

Spanyol labdarúgás
8 órája
Ezek is érdekelhetik