Bagics Balázs, Tóth András: alkalmi, de remekül összeszokott páros

Vágólapra másolva!
2007.12.28. 13:00
Címkék
A Magyar Röplabda-szövetség hagyományos év végi szavazásán a 2007-es esztendő legjobb utánpótlás férfi strandröplabda-párosává a Magyar Mester felnőtt páros-ranglista harmadik helyén végző Bagics Balázs, Tóth András duót választották. A duó tagjai csak a nyár elején döntöttek a közös versenyzésről, ennek ellenére igazán egy húron pendülnek, hiszen a Dág KSE teremröplabda-csapatában sokáig együtt játszottak.
Dr. Szabó József, a Magyar Röplabda-szövetség elnöke (balra) adja át a díjakat Bagics Balázsnak és Tóth Andrásnak, az év legjobb utánpótlás férfi strandröplabda-párosának
Dr. Szabó József, a Magyar Röplabda-szövetség elnöke (balra) adja át a díjakat Bagics Balázsnak és Tóth Andrásnak, az év legjobb utánpótlás férfi strandröplabda-párosának
Dr. Szabó József, a Magyar Röplabda-szövetség elnöke (balra) adja át a díjakat Bagics Balázsnak és Tóth Andrásnak, az év legjobb utánpótlás férfi strandröplabda-párosának
Dr. Szabó József, a Magyar Röplabda-szövetség elnöke (balra) adja át a díjakat Bagics Balázsnak és Tóth Andrásnak, az év legjobb utánpótlás férfi strandröplabda-párosának

Bagics Balázs 1988-ban született, Tatán. 1998-ban Dágon kezdett röplabdázni, és a tavalyi, csepeli kitérő után idén megint nevelőegyesülete színeiben versenyez. Először 13 éves korában, a Pöttyös Amatőr Strandröplabda versenyen indult homokon, ahol az édesapja volt a párja. Jelenleg a Semmelweis Testnevelési Egyetem másodéves hallgatója.

„Miután Szauter Péter megsérült, kézenfekvő volt, hogy Andrást kérdezem meg, indulna-e velem, hiszem nemcsak csapattársak voltunk, de nagyon jó barátok is vagyunk – kezdte Bagics Balázs. – A tatabányai Beach Clubbon készültünk a tornákra, az edző szerepkörét édesapám látta el. Természetesen a siófoki forduló sikerült a legjobban, ahol ezüstérmesek lettünk. A döntőn jobb helyezést is elérhettünk volna, ha az utolsó meccsünket nem éjfél körül fejezzük be, és ha másnap a négy közé jutásért nem reggel kilenckor játszottunk volna.”

Tóth András az általános iskola hatodik osztályában, Székesfehérváron kezdett röplabdázni az Alba Line RK-ban. Ezután Dágra került, ahol kiváló technikai képzést kapott Bognár Elláktól. Jelenleg a Dunaferr SE-ben játszik, feladóként.

„A családomból nem röplabdázik senki, de apukám a mai napig birkózik, a bátyám kézilabdázik az MKB Veszprémnél, és a nővérem is kézilabdázott, de sérülés miatt abbahagyta – mondta Tóth András. – Körülbelül három éve, Gárdonyban kezdtem strandröplabdázni, teljesen amatőr szinten, négy-négy elleni játékformában. Később Csizmadia Andrással neveztem a Nyugat-körre. Az idei szezonra konkrét tervek nem voltak, de törekedtünk arra, hogy a legtöbbet kihozzuk magunkból. Úgy vélem, egész jó helyen végeztünk. Szerencsénkre, nem jelentett gondot, hogy összeszokjunk, mivel korábban csapattársak voltunk teremben.”
Legfrissebb hírek

Vitális Milán: A lehető legjobb helyen vagyok az ETO-nál

Labdarúgó NB I
28 perce

Barkóczi Benedeknek el kell hagynia Brazíliát

Légiósok
49 perce

Lyonban folytatja a Real Madrid brazil csatára – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
1 órája

Arne Slot Kerkezről is beszélt a sajtótájékoztatón

Angol labdarúgás
1 órája

Kovács István Los Angelesben már érmeket szeretne

Ökölvívás
1 órája

Szélesi Zoltán esélyes az Újpest vezetőedzői posztjára

Labdarúgó NB I
2 órája

Aranycipő: Haaland beérte Kane-t az élen, Mbappé is a nyomukban lohol

Minden más foci
2 órája

Isak sikeres műtéten esett át, de hónapokig nem játszhat

Angol labdarúgás
2 órája
Ezek is érdekelhetik