Strandröplabda ob: mindkét nemnél megvan az elődöntő párosítása

Vágólapra másolva!
2008.07.05. 23:25
Címkék
Mind a nőknél, mind a férfiaknál kialakult a legjobb négy mezőnye a Nestea magyar strandröplabda-bajnokság első mesterversenyén, a vonyarcvashegyi Lidó strandon. A bajnoki címvédő párosok hiányában az A-kategóriás versenyeken jól szereplő duók indultak a legnagyobb eséllyel a végső győzelemért, és a napfényes időben kilátogató szép számú nézőseregnek nem is kellett csalódnia az esélyesekben, hiszen mindkét nemnél az előzetesen is a legjobb négybe várt csapatok jutottak az elődöntőbe.
A hölgyeknél Mester Orsolya, Nagy Krisztina és az elmúlt két versenyen győzedelmeskedő Gudmann Csilla, Mátrai Beáta páros fog egymásnak feszülni az egyik ágon, míg a másik elődöntőben Kiss Regina, Nyári Virág és a mostanra összeállt Antoni Krisztina, Dégi Barbara duó játszhat a döntőért.A férfiak mezőnyben az idén eddig minden A-kategóriás versenyt megnyerő Koch Norman, Szauter Péter játszhat Horváth Balázs és Vocskó Máté ellen, döntőbeli ellenfelük pedig a Bagics Balázs, Tóth Gábor–Zsembrovszky Dávid, Haltrich Ákos mérkőzés győztese lesz.

NESTEA ORSZÁGOS BAJNOKSÁG, MESTERVERSENY, 1. FORDULÓ, VONYARCVASHEGY

AZ ELŐDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA
NŐK: Mester Orsolya, Nagy Krisztina–Gudmann Csilla, Mátrai Beáta; Kiss Regina, Nyári Virág–Antoni Krisztina, Dégi Barbara

FÉRFIAK: Koch Norman, Szauter Péter–Horváth Balázs, Vocskó Máté; Bagics Balázs, Tóth Gábor–Zsembrovszky Dávid, Haltrich Ákos

NESTEA ORSZÁGOS BAJNOKSÁG, MESTERVERSENY, 1. FORDULÓ, VONYARCVASHEGY

AZ ELŐDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA
NŐK: Mester Orsolya, Nagy Krisztina–Gudmann Csilla, Mátrai Beáta; Kiss Regina, Nyári Virág–Antoni Krisztina, Dégi Barbara

FÉRFIAK: Koch Norman, Szauter Péter–Horváth Balázs, Vocskó Máté; Bagics Balázs, Tóth Gábor–Zsembrovszky Dávid, Haltrich Ákos
Legfrissebb hírek

A csend hangjai – Ballai Attila publicisztikája

Egyéb egyéni
3 órája

Közös hidak és utak – Deák Zsigmond jegyzete

Minden más foci
3 órája

Gera Zoltán: Szeretem nyugalomban, családi környezetben tölteni az ünnepeket; Deli Betty nagyi: 60 év a lelátókon

E-újság
4 órája

Karácsonyi sportműsor: Afrikai Nemzetek Kupája, angol foci, NBA, NFL és jégkorong

Minden más foci
4 órája

Ligakupa: a Palace a hajrában egyenlített, a tizenegyespárbajt viszont az Arsenal nyerte meg

Angol labdarúgás
4 órája

Az éllovas Hapoel Tel-Aviv Münchenben tíz ponttal legyőzte a Bayernt a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
4 órája

Nicolas Jackson és Cherif Ndiaye szállította Szenegálnak a magabiztos győzelmet az ANK-n

Minden más foci
4 órája

Bundesliga: Manuel Baum marad az Augsburg vezetőedzője – hivatalos

Német labdarúgás
5 órája
Ezek is érdekelhetik