Női röplabda: Oláh János vette át a veszprémi csapatot

Vágólapra másolva!
2008.11.19. 12:20
Címkék
A távozását az elmúlt hét végén bejelentő Fehér Tibor helyett Oláh János lett az NB I Liga Liga-csoportjában szereplő Veszprémi Egyetemi SC edzője.
Bácskai Sándor, a VESC szakosztály-elnöke új vélekedett, hogy Oláh János személyében olyan szakember került a jól felkészített veszprémi csapat élére, akinek jelentős játékos- és edzői múltja van.„Nem volt teljesen ismeretlen számomra Fehér Tibor távozási szándéka, mert korábban már pedzegette – mondta Bácskai. – Jókor jött a frissítés, bár most némileg meglepett Tibor távozása, hiszen nem volt napirenden a pótlása, hirtelen kellett edzőt találnunk, nehogy szétessen az együttes. Szép feladat vár Oláh Jánosra, a csapat célja az első három hely valamelyikének megszerzése a Liga-csoportban. Ezen kívül azt várjuk az új trénertől, hogy bánásmódjával szerezzen meglepetést a lányoknak. Egy női csapat lelkivilága mindig bonyolult!”Oláh János kedden ismerkedett meg új csapatával, amelynek megtekintette délutáni edzését. A legközelebbi foglalkozást már ő vezényli. A tréner kijelentette, nagyon kíváncsi rá, milyen női csapattal dolgozni.„Esélyünk van a Kiemelt csoportba való feljutásra, egyértelműen ez a cél – mondta Oláh. – Előrebocsátom, ha ez sikerül, akkor a munka jelentős része Fehér Tibornak és a lányoknak köszönhető! Még nem ismerem jól a játékosokat, de azt tudom, hogy a csapatban benne van a jó eredmény elérésének lehetősége. Nem lesz könnyű a pénteki, MÁV Előre elleni rangadó, a vasárnapi, nyíregyházi meccsen pedig a hosszú utazás okozhat nehézséget.”

Oláh János

Az 50 éves edző játékosként ötszörös bajnok és hatszoros Magyar Kupa-győztes a Csepel színeiben. Trénerként 1995-ben ezüstérmet nyert ugyancsak a Csepellel, Nyíregyházán és a Malévnál is dolgozott, s a férfiválogatottnál Nyári Sándor szövetségi kapitány segítője volt. 15 évig dolgozott a Magyar Röplabdaszövetség Strandröplabda Bizottsága vezetőjeként.

Oláh János

Az 50 éves edző játékosként ötszörös bajnok és hatszoros Magyar Kupa-győztes a Csepel színeiben. Trénerként 1995-ben ezüstérmet nyert ugyancsak a Csepellel, Nyíregyházán és a Malévnál is dolgozott, s a férfiválogatottnál Nyári Sándor szövetségi kapitány segítője volt. 15 évig dolgozott a Magyar Röplabdaszövetség Strandröplabda Bizottsága vezetőjeként.
Legfrissebb hírek

Juhász Dorka vezérletével Galatasaray-siker Ankarában a török női kosárligában

Kosárlabda
18 perce

„Továbbra is Kazany marad a 2028-as vizes Európa-bajnokság házigazdája”

Úszás
47 perce

F1: Max Verstappen a bevételi lista élén

F1
1 órája

A Real Madrid kölcsönadta brazil támadóját, 1 millió eurót kaphat érte – hivatalos

Spanyol labdarúgás
1 órája

Az állatkertben karácsonykor sem maradhat el edzés

Egyéb egyéni
1 órája

Elhunyt a müncheni olimpia kalapácsvető-bajnoka

Atlétika
2 órája

Thomas Müller: Florian Wirtznek Liverpool helyett a Bayernhez kellett volna igazolnia

Német labdarúgás
2 órája

A sportág Michael Bubléja, a kifinomultság csúcsa és két Pitbull-szám – szavazzon, melyik dartsjátékosnak van a legjobb bevonulása!

Egyéb egyéni
2 órája
Ezek is érdekelhetik