Férfi floorball vb-selejtező: kétgólos magyar siker Ausztria ellen

2010.02.05. 16:15
Címkék
A Lengyelországban zajló férfi floorball vb-selejtező torna második fordulójában az előző napi vereség után azzal a tudattal lépett pályára válogatottunk, hogy a csoport első két helyének eléréséhez feltétlen győzni kellett Ausztria ellen. Csapatunk teljesítette a részfeladatot: két góllal nyert.

A nagy tét alaposan feldobta a csapatot és remek játékkal rukkoltak ki a fiúk. Csapatunk okosan szövögette támadásait, az osztrákok sokszor csak szabálytalanság árán tudták megállítani a gyors magyarokat. Ennek ellenére vezető gólunk csak a 17. percben született meg. Emberelőnyből Kapetz Christian bombázott a kapuba.

A második harmad sem hozott változást, bár Bagi kapusnak is több bravúrt kellet már bemutatnia. Ennek ellenére csapatunk kontrollálta a találkozót. A mérkőzés felénél kicsit megnyugodhattunk, bő két perc alatt kétszer is a sógorok hálójában táncolt a labda. Előbb Pazsák, majd a nemrég beállt Darai lőtt remek gólt. Mindkétszer Varga Gergő remek átadása ért gólt. Bár ez után mindkét oldalon adódtak helyzetek, a kapusok remekül állták a sarat.

Az utolsó játékrészben lendületbe jöttek az osztrákok, melyet nagyban segített az a tény, hogy fegyelmezetlenségeink miatt többször is emberhátrányba kerültünk. A fegyelmezetlenséget kompenzálva fiaink hősiesen védekeztek és Bagi is többször hihetetlen reflexekkel hárított. Az osztrákoknak végül az 58. percben összejött a szépítés. A győzelem a remek csapatmunka eredménye és a szép sikernek köszönhetően reális esélye maradt csapatunknak a továbblépésre.

A nyolccsapatos torna együtteseit két csoportban sorsolták, innen a csoportok első két helyezettjei keresztbe játszanak egymással, ahonnan a győztesek jutnak ki a világbajnokságra.

VILÁGBAJNOKI SELEJTEZŐ, EURÓPAI 1. CSOPORT, LENGYELORSZÁG 
2. FORDULÓ  
Magyarország–Ausztria 3–1 (1–0, 2–0, 0–1)
AZ ÁLLÁS 
1.  Franciaország 2 2 0 0 11–4 4
2. Magyarország 2 1 0 1 5–4 2
3. Ausztria 2 1 0 1 6–4 2
4. Szerbia 2 0 0 2 3–13 0
Legfrissebb hírek

Felkészülés: alsóbb osztályú csapatot vert a Barca és a Real, Sallaiék kikaptak a Monzától

Spanyol labdarúgás
29 perce

Bodnár lőtte az első gólt, de Szappanos hibája után fordított a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
48 perce

Sike József ötödik lett a mozgócéllövő-vb-n

Egyéb egyéni
1 órája

Valenciában cápát neveztek el Ferran Torresről

Spanyol labdarúgás
1 órája

Beigazolódott a Mercedes félelme: a Ferrari mindenki előtt jár Magyarországon

F1
1 órája

Tizenegy esztendős angol sakkozó döntötte meg Polgár Judit 38 éve fennálló világrekordját

Egyéb egyéni
1 órája

Videó: Bodnár Gergő szerezte az idény első gólját az NB I-ben

Labdarúgó NB I
1 órája

Felkészülés: egy ötöst hintett a Rosenborgnak az MU

Angol labdarúgás
2 órája