Terrassában négy együttesnek búcsúznia kell

2010.10.29. 10:39
null
A Mannheimnek hazai pályán nincs ellenfele (Fotó: rrk-online.de/hockey – képünk illusztráció)
Címkék
Két héttel az eindhoveni forduló után, péntektől vasárnapig folytatódik Európa legrangosabb nemzetközi férfi gyeplabda klubtornájának első fordulója. A helyszín ezúttal Terrassa, Spanyolország, a házigazda pedig a spanyol bajnok Atlétic Terrassa HC csapata.

Sztárokból ezúttal sem szenvednek hiányt a sportág rajongói, hiszen a hazaiak mellett a szintén spanyol RC de Polo de Barcelona, az Európa-bajnok angol nemzeti csapat magját adó Beeston, Reading, East Grinstead hármas, a német sztárcsapat Mannheimer HC és végül az egész szezon egyik nagy esélyesének számító holland Bloemendaal HC is pályára lép. Ezen hét csapat közül, ha bármelyik elvérezne a csoportmérkőzések során, az nagy meglepetés lenne, de pont ebben a csodában bíznak a kisebb nemzetek csapatai.

Újonc csapatként és újonc nemzetként alaposan fel van adva a lecke a fehérorosz Stroitel Breszt csapatának, már a pontszerzésük is csodaszámba menne a Reading és Bloemandaal által fémjelzett A-csoportban. A két nagycsapat egymás elleni mérkőzései rendszeresen élményszámba mennek, a viszonylag kisebb tét miatt ezúttal még a szokásosnál is jobb mérkőzésre lehet számítani.

Betűrend szerint következik a C-csoport, ahol a francia CA Montrouge már képes lehet a bravúrra és meglepheti a házigazda Atlétic Terrassa, vagy a betonvédelméről híres Beeston HC csapatát. Nagy tételben azért erre se fogadjunk. Arra viszont igen, hogy a spanyol közönség nem elégszik meg a langyos meccsekkel és a hazaiak mindent megtesznek majd szurkolóik kiszolgálásáért.

A D-csoportban a skót Kelburne HC próbál szerencsét a szomszédos Barcelonából kiruccanó Club de Polo és az angol bajnokságot eddig százszázalékos teljesítménnyel vezető East Grinstead ellen. A papírforma itt sem ígéri a nagyok bukását, az angol–skót párharcot viszont egész biztosan érdemes lesz végigizgulni.

Utoljára maradt a G-csoport, ahol a Mannheimer útja simának látszik a legjobb tizenhat közé. (Mind a négy csoportból az  első két helyezett jut be a nyolcaddöntőbe.) Mögötte azonban egy ír és egy lengyel csapat sorakozik, hogy teljesítse a bravúrt és eljusson az egyenes kieséshez szakaszig. Erre egy hajszálnyival nagyobb esélye van talán a Grunwald Poznan csapatának, elsősorban hároméves EHL-rutinjuk miatt, de ír hoki kultúra jelenleg előrébb van a lengyelnél.

 FÉRFI GYEPLABDA EHL, CSOPORTKÖR
1. FORDULÓ, TERRASSA (SPANYOLORSZÁG)
2010. október 29. (péntek)
Mannheimer HC–Glenanne
Beeston HC–CA Montrouge
Reading HC–SC Stoitel Breszt
RC de Polo de Barcelona–Kelburne HC
 
2010. október 30. (szombat)
Glenanne–Grunwald Poznan
CA Montrouge–Atletic Terrassa
SC Stoitel Breszt–HC Bloemendaal
Kelburne HC–East Grinstead HC
 
2010. október 31. (vasárnap)
Grunwald Poznan–Mannheimer HC
Atletic Terrassa–Beeston HC
HC Bloemendaal–Reading HC
East Grinstead HC–RC de Polo de Barcelona

 

Legfrissebb hírek

Bajnoki címből félmillárd elköltött euró után gödör és káosz – a liverpooli zuhanás okai

Képes Sport
13 perce

Hétfői sportműsor: világkupa-selejtezőt játszik a vízilabda-válogatott

Minden más foci
7 órája

Európai kézilabdaligák: Tóth Rajmond és Jánosi Tamás is remekelt Spanyolországban

Kézilabda
7 órája

Az Auxerre ellen játszott döntetlent a Loic Negóval felálló Le Havre; a Monaco legyőzte a Marseille-t

Francia labdarúgás
8 órája

Thuram vezérletével az Inter öt góllal küldte haza a Romát

Olasz labdarúgás
8 órája

Sok helyzet, de csak egy gól: az ETO tovább küzd a bajnoki címért, újra élre állt

Labdarúgó NB I
9 órája

Vívás: a legjobb 32 volt a végállomás a kadét törőzőknek a vb-n

Utánpótlássport
9 órája

Helycsere az élen: kihasználta a Honvéd botlását a kiütéses sikert arató Vasas – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
9 órája
Ezek is érdekelhetik