Férfi gyeplabda: a Rosco meglepetése az Interligában

2011.05.16. 16:07
Címkék
Amíg a magyar élvonalban az Olcote/Ares HC vendége a Szent László Gimnázium volt Gödöllőn, addig a Rosco SE és az Építők HC Ausztriába utazott, ahol Interliga-mérkőzéseket játszott. Utóbbin magyar bravúrt is ünnepelhettek.

A Szent László az első félidőben nagyon jól tartotta magát – döntetlenre állt a mérkőzés –, de a másodikban elfáradt, ennek eredményeként gyorsan bekapott három gólt az Olcote/Arestől, amelyre csak eggyel tudott válaszolni.

Az Interligában az Építők 3–0-ra „nyert” a Wiener Neudorf ellen, miután az osztrákok nem tudtak kiállni. A magyar klubnak a folytatásban már nem ment ennyire jól, a cseh Slavia Hradec Královétől négygólos vereséget szenvedett.

A nap meglepetését egyértelműen a Rosco szolgáltatta, amely legyőzte a már biztos legjobb négybe jutó szlovák Senkvicét, és végül döntetlent ért el az osztrák Wiener Neudorf ellen. Ezzel az eredménnyel a Rosco közelebb jutott a final fourhoz, de a még kiadó két helyre négy csapat pályázik, végleges döntés így csak a jövő hét végi gödöllői és szlovéniai forduló után lesz.

FÉRFI GYEPLABDA
NB I
Olcote/Ares–Szent László 4–2 (1–1)
Gólok: Ilyés Cs. (2), Mujahid T., Zsoldos G. ill. Botka D., Bárány M.
INTERLIGA
Wiener Neudorf (osztrák)–Építők 0–3 (játék nélkül)
Rosco–Senkvice (szlovák) 2–1
Építők–Slavia Hradec Králové (cseh) 2–6
Rosco–Wiener Neudorf (osztrák) 2–2

 

Legfrissebb hírek

Kovács István bekerült a nyári világbajnokság játékvezetői keretébe – hivatalos

Foci vb 2026
42 perce

Monte-Carlóban véget ért Sinner szenzációs sorozata

Tenisz
1 órája

Billie Jean King-kupa: tét nélküli magyar vereség Grúzia ellen

Tenisz
1 órája

Liverpooli lábnyomok: osztálykülönbség a PSG javára a BL-ben

Bajnokok Ligája
1 órája

Kézilabda: sima norvégok elleni siker az ifjúsági leányválogatottól

Utánpótlássport
1 órája

Verstappen versenymérnöke a McLarenhez szerződik – hivatalos

F1
1 órája

Asztalitenisz WTT: András Csaba férfi párosban is továbbjutott

Egyéb egyéni
2 órája

Gyász: elhunyt a szegedi labdarúgás meghatározó alakja

Labdarúgó NB I
2 órája
Ezek is érdekelhetik