MTK: Tóth Andrást választották a klub ügyvezető elnökévé

2012.03.27. 09:42
Címkék
Tóth Andrást választotta az MTK ügyvezető elnökévé a sportegyesület elnöksége.

A klub keddi közleménye jelzi, hogy a 61 esztendős sportvezető 2000-től 2008-ig az állami tulajdonban lévő Sportlétesítmények Zrt. vezérigazgatója, illetve 2000-től 2002-ig a Sportfólió Kht. ügyvezető igazgató-helyettese volt, míg 2009 és 2011 között a Budapest Sport Egyesület (BSE) ügyvezető igazgatójaként dolgozott.

Az MTK alapszabálya értelmében Tóth András ügyvezető elnöki megbízatása öt esztendőre szól.

Elődje, Farkas Ferenc március elsején mondott le. Deutsch Tamás, az egyesület elnöke a köztes időben Somogyi Jánost, az MTK elnökségének tagját bízta meg a poszttal járó feladatok ellátásával.

Legfrissebb hírek

Elkezdte: Szoboszlai góllal és gólpasszal vezette győzelemre a Liverpoolt a tengerentúlon

Légiósok
50 perce

Littler történelmi rekordokat állít fel a darts World Matchplayen

Egyéb egyéni
8 órája

Kristoffer Zachariassen: Vissza akarjuk szerezni a bajnoki címet!; Idén is meglepetés a hungaroringi időmérőn: Norrisé a rajtelsőség

E-újság
8 órája

Aranyláz a Mecsekalján – Pucz Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
9 órája

Fő a jókedv! – Malonyai Péter jegyzete

Minden más foci
9 órája

Vasárnapi sportműsor: Paks–FTC, DVSC–PAFC, Vasas–ETO FC, vízilabda-vk-döntő a görögök ellen

Minden más foci
9 órája

Jacobacci: Együtt tudunk élni ezzel az eredménnyel, a játékkal pedig kifejezetten elégedettek lehetünk

Labdarúgó NB I
9 órája

A PSG után a Real Madrid is megegyezett Yan Diomandéval, már csak a Leipziggel kell dűlőre jutni – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
10 órája