Röplabda: a férfi juniorválogatott öt szettben nyert, a női kikapott

2012.04.13. 10:53
Címkék
A magyar junior férfi röplabda-válogatott győzött, a női viszont kikapott soros ellenfelétől az Európa-bajnoki selejtezőben az ukrajnai Harkivban, illetve a romániai Piatra Neamtban.

A fiúk ötszettes mérkőzésen bizonyultak jobbnak a horvátoknál, míg a lányok háromjátszmás mérkőzésen kaptak ki a görögöktől.

„Mint általában, most is a végjátékokkal volt gondunk, nem bírtuk a végét – mondta Tomanóczy Tibor, a fiúk edzője. – Bár el kell mondanom, hogy nagyon jó, stabil csapat ellen játszottunk. Emellett a hibák, amelyeket elkövetünk, kimondottan a fiatalságunknak tudhatók be. Gergye Roland a sérülése miatt nem tudott felállni a kezdő sorral, ami meg is látszott az első szetteken. Azt gondoltam, nem is tud játszani, de a negyedik játszma kezdetén azt mondta, hogy bevállalja. Nagyon nagy szükség volt rá, mint erre a győzelemre.”

„Küzdöttünk, harcoltunk, megpróbáltunk mindent, de ez sajnos csak ennyire volt elegendő. Eddigi teljesítményünk a hazai röplabdázás lenyomata” – nyilatkozta Németh Lajos, a lányok szakvezetője.

FÉRFI RÖPLABDA, JUNIOR EB-SELEJTEZŐ, HARKIV (UKRAJNA)
Horvátország–Magyarország 2:3 (–21, 16, 22, –23, –14)
Magyarország: Blázsovics Péter, Bozóki Bence, Gebhardt Áron, Gebhardt Norbert, Gergye Roland, Krupánszki Olivér, Pádár Krisztián, Rása Alex, Sow Ábrahám, Tigyi Tamás, Török Roland
NŐI RÖPLABDA, JUNIOR EB-SELEJTEZŐ, PIATRA NEAMT (ROMÁNIA)
Görögország–Magyarország 3:0 (19, 18, 18)
Magyarország: Bánlaki Mária, Borsos Lili, Czina Kata, Fábián Fanny, Gerendeli Dóra, Gubicza Laura, Ilyés Bettina, Nagy Kitti, Pintér Andrea, Stefanik Orsolya, Szabó Adrienn, Szpin Renáta
Legfrissebb hírek

Littler történelmi rekordokat állít fel a darts World Matchplayen

Egyéb egyéni
6 órája

Kristoffer Zachariassen: Vissza akarjuk szerezni a bajnoki címet!; Idén is meglepetés a hungaroringi időmérőn: Norrisé a rajtelsőség

E-újság
7 órája

Aranyláz a Mecsekalján – Pucz Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
7 órája

Fő a jókedv! – Malonyai Péter jegyzete

Minden más foci
7 órája

Vasárnapi sportműsor: Paks–FTC, DVSC–PAFC, Vasas–ETO FC, vízilabda-vk-döntő a görögök ellen

Minden más foci
7 órája

Jacobacci: Együtt tudunk élni ezzel az eredménnyel, a játékkal pedig kifejezetten elégedettek lehetünk

Labdarúgó NB I
7 órája

A PSG után a Real Madrid is megegyezett Yan Diomandéval, már csak a Leipziggel kell dűlőre jutni – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
8 órája

Pontmentéssel tért vissza a Honvéd – Baki a 88. percben egyenlített

Labdarúgó NB I
9 órája