Férfi röplabda: vereség a lettektől az Eb-selejtezőben

MTI MTIMTI MTI
2012.09.06. 21:13
null
Szegeden négyszettes vereséggel kezdett a magyar válogatott (Fotó: Korponai Tamás)
Címkék
A magyar férfi röplabda-válogatott négy szettben kikapott a lett csapattól az Európa-bajnoki selejtezősorozat Szegeden zajló tornájának csütörtöki első fordulójában.


„Egy rutinosabb csapat megvert minket, ez történt – értékelt Kelemen István szövetségi kapitány. – Sajnos, a hazai röplabda körüli válság is rányomta a bélyegét a mai mérkőzésre, jó pár játékos távolmaradt a válogatottól. Sok a fiatal, rutintalan röplabdás a keretben, emiatt a lélektani fordulópontoknál nem tudtunk eredményesek lenni. Sok olyan hibát követtünk el, amit normális körülmények között nem szabadott volna. Azért a csapat becsületére váljék, hogy óriási küzdelem és akaraterő van bennük annak ellenére, hogy tudják, kevés az esély az Eb-re való kijutásra.”


A négy csapat a jövő héten, Rigában is összecsap egymással, s a két körmérkőzéses torna eredményeinek összesítése alapján első helyen végző válogatott kijut a jövő évi Eb-re, míg a második pótselejtezőt játszhat.

FÉRFI RÖPLABDA, EB-SELEJTEZŐ
F-csoport, 1. torna (Szeged), 1. forduló
Lettország–Magyarország 3:1 (19, –18, 19, 19)
A csoport másik mérkőzésén
Franciaország–Spanyolország 3:1 (18, 14, –17, 26)
A TOVÁBBI PROGRAM
PÉNTEK
Franciaország–Lettország 15.30 ó
Magyarország–Spanyolország 18 ó
SZOMBAT
Spanyolország–Lettország 16 ó
Magyarország–Franciaország 19 ó

 

 

Legfrissebb hírek

Kolbenheyer Zsuzsanna: Ha valaki élvezi a játékot, annak van egy ösztönző ereje

Jégkorong
10 perce

Szoboszlai és Kerkez is kezd a Liverpoolban a PSG elleni BL-negyeddöntő odavágóján

Bajnokok Ligája
24 perce

Tizenkilenc góllal győztük le a törököket az Eurokupa-mérkőzésen

Kézilabda
50 perce

Simeone szép szavakkal mondott köszönetet Griezmann-nak, „de ha nem futsz eleget, lecseréllek”

Spanyol labdarúgás
53 perce

Szögletből (!) is betaláltak a mieink: az U15-ös válogatott legyőzte Horvátországot

Magyar válogatott
1 órája

Otthonra talált Magyarországon a gyorsasági motorsport csúcskategóriája

Egyéb autó-motor
1 órája

Fájó vereséggel zárta az alapszakaszt a Topolya

Minden más foci
1 órája

Kós Hubert: Ha Magyarországnak kell egy mellúszó, akkor mellúszásban fogok fejlődni

Úszás
1 órája
Ezek is érdekelhetik