Röplabda: a sportág egyik legnagyobb alakja segíthet

2012.09.27. 12:51
Címkék
A múlt hétvégén a kaliforniai Anaheimben tartotta 33. kongresszusát a Nemzetközi Röplabda-szövetség, az FIVB. Magyarországot a honi szövetség elnöke, Tóth Tamás képviselte, aki nem kisebb személyiséget nyert meg a súlyos anyagi gondokkal küzdő magyar röplabda ügyének, mint Karch Kiralyt – olvasható a hunvolley.hu-n.

A sportág történetének egyik legnagyobb alakja – aki egyedüliként nyert olimpiai bajnokságot teremben és a strandon egyaránt – vállalta, hogy nevét adja a túlélésért folyó harchoz, sőt novemberben Magyarországra látogat.

„A kongresszus legfontosabb történése az elnökválasztás volt – mondta Tóth Tamás. – Furcsa mód ez volt az első úgymond demokratikus voksolás a sportág történetében, mert korábban mire eljutottak a szavazásig, mindig csak egyetlen jelölt maradt. Most viszont három pályázó is volt, és végül a brazil szövetség elnöke, Ary Graca szoros küzdelemben, 103–86-ra legyőzte amerikai kollégáját, Doug Bealt.”

Legfrissebb hírek

Price oktatott, Van Veen nagyot kiszállózva jutott elődöntőbe a darts World Matchplayen

Egyéb egyéni
6 órája

Fényesebb a láncnál – akard! Kamler János jegyzete

Európa-liga
7 órája

A 222-es csapdája – Csinta Samu publicisztikája

Atlétika
7 órája

Szombati sportműsor: Kisvárda–Kispest-Honvéd, NB II, NB III

Minden más foci
7 órája

Lenny Joseph: Az Üllői úton is gólokat szerezve jussunk tovább!; Pécsi Ármin: Nem gondolom, hogy hátraléptem volna

E-újság
7 órája

Bódog Tamás: Nagy és fontos győzelmet arattunk

Labdarúgó NB I
7 órája

Felkészülés: alsóbb osztályú csapatot vert a Barca és a Real, Sallaiék kikaptak a Monzától

Spanyol labdarúgás
8 órája

Bodnár lőtte az első gólt, de Szappanos hibája után fordított a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
8 órája