Softball: a jól erősítő Érd Wild Cats lett az idei bajnok

2012.09.18. 15:27
Címkék
A elmúlt hétvégén véget ért a baseball hölgyek számára kialakított változatának, a softballnak az idei felnőtt bajnoksága. A szabályai a baseballéhoz hasonlóak, a labda azonban nagyobb, ezáltal nem lehet olyan gyorsan megütni, így a játék is lassabb és kevésbé veszélyes. A vasárnapi rájátszást követően a tengerentúli erősítésnek köszönhetően az Érd Wild Cats csapat lett az idei bajnok.

A softballosok idei megmérettetéséről Simonyi György, a Szentendre Sleepwalkers klubvezetője nyilatkozott:Simonyi György, a Szentendre Sleepwalkers klubvezetője nyilatkozott:

„Az idei softball-bajnokságra edző és pálya hiányában a korábbi évek nyolccsapatos mezőnye négyesre szűkült. A tavasszal lebonyolított alapszakaszra az Érd Wild Cats, a Röntgen Kanizsa Arts, a Notebooksopron Squirrels és a Szentendre Sleepwalkers adta be nevezését. Az alapszakaszban minden csapat háromszor két mérkőzést vívott ellenfeleivel oda-visszavágós alapon, azaz összesen tizennyolc összecsapásra került sor. Az időjárásnak köszönhetően sikerrel lejátszott valamennyi alapszakaszbeli meccset követően az érdi hölgyek végeztek az élen, megelőzve a nagykanizsai, a szentendrei, valamint a soproni együttest.

A döntőt (a rájátszást) egy napon bonyolították le. Az elődöntőben az Érd a Sopront győzte le 8–7-re, a Nagykanizsa–Szentendre összecsapáson 11–10-re a kanizsai lányok diadalmaskodtak. A bajnoki címet ebben az évben az amerikai edzővel, s a hazánkban élő két amerikai játékossal megerősített Érd Wild Cats csapata szerezte meg, miután a döntőben 14–8-ra legyőzte a Röntgen Kanizsa Ants csapatát. A harmadik helyért rendezett mérkőzésen a Notebooksopron Squirrels 8–3-ra verte a Szentendre Sleepwalkerst. Az érdiek történetük során először lettek a bajnokok a rendkívül kiegyenlített erőviszonyokkal jellemezhető bajnokságban” – fejezte be értékelését a sportág hazai történetében meghatározó szerepet játszó klub első embere.

Az idén még megrendeznek egy softball kupát. A rendezés helye és ideje egyelőre nem ismert.

Legfrissebb hírek

Klopp odaszúrt az újságíróknak: „Láttam miként bántatok Nagelsmann-nal és Tuchellel”

Német labdarúgás
7 perce

Cibla Flórián sokat gyakorolta, hogyan kell a hosszú felsőbe tekerni a labdát

Európa-konferencialiga
17 perce

Kína legyőzésével hetedik lett női pólóválogatottunk a sydney-i világkupadöntőn

Vízilabda
30 perce

Böde Dániel úgy érzi, jó lenne, ha ma lehetne huszonöt éves

Európa-konferencialiga
59 perce

Végleg távozott az ETO középpályása – bejelentették az érkezését új klubjánál

Labdarúgó NB I
1 órája

Lenny Joseph: Az Üllői úton is gólokat szerezve jussunk tovább!

Európa-liga
2 órája

Price oktatott, Van Veen nagyot kiszállózva jutott elődöntőbe a darts World Matchplayen

Egyéb egyéni
9 órája

Fényesebb a láncnál – akard! Kamler János jegyzete

Európa-liga
10 órája