Vitorlázás: megnyitották a szezont Balatonfüreden

2021.05.15. 14:25
A hagyományos vitorlabontó ünnepség keretében nyitották meg a vitorlás szezont szombaton, Balatonfüreden, valamint elrajtolt a 878 Co. Nagydíj.

A koronavírus-járvány miatt a szokásosnál szűkebb körben megrendezett ünnepségen Gerendy Zoltán, a magyar szövetség elnöke elmondta, hogy a versenyre 164 hajó nevezett. A közelgő tokiói olimpiáról szólva megjegyezte, hogy a továbbra is bizonytalanságot jelentő járványhelyzet ellenére optimistán tekintenek a jövőbe, és nagy erőkkel készülnek a megméretésre.Gerendy Zoltán, a magyar szövetség elnöke elmondta, hogy a versenyre 164 hajó nevezett. A közelgő tokiói olimpiáról szólva megjegyezte, hogy a továbbra is bizonytalanságot jelentő járványhelyzet ellenére optimistán tekintenek a jövőbe, és nagy erőkkel készülnek a megméretésre.

Holczhauser András, a szervezet főtitkára az MTI-nek elárulta: az évadnyitón 26 kategóriában állnak rajthoz versenyzők, Alsóörs és Tihany érintése után Balatonfüredre térnek vissza, a távot legkésőbb délután fél 5-ig kell teljesíteni. Kiemelte, hogy a mezőnyben 15 százalékos a női versenyzők aránya. A díjátadót – melyet 1935 óta rendeznek meg – július 21-én tartják, fűzte hozzá a főtitkár.

Bóka István, Balatonfüred polgármestere úgy fogalmazott: a vitorlabontó ünnepséggel a szezon rajtja mellett hagyományosan a turisztikai idény kezdetét is ünneplik. Örvendetesnek nevezte, hogy „mára a Balaton és Balatonfüred is négy évszakosnak” számít. A polgármester köszöntötte az általa történelmi hajóknak nevezett Kishamis, Nemere 2, Sirokkó és Tramontana legénységét. Reményét fejezte ki, hogy a vitorlázás tekintetében is sikeres lesz az idei, olimpiai év. Hangsúlyozta: még soha nem volt akkora esély szép eredmények elérésére úgy a férfi, mint a női szakágban, mint idén Tokióban.

A vitorlabontó hagyományaihoz híven az ünneplők felvont nemzeti lobogó mellett megkoszorúzták a Balatont.

Legfrissebb hírek

Jó hír a bringásoknak: kerékpárosbarát szállásláncolatot hoztak létre a balatoni régióban

Csupasport
2026.06.26. 10:56

Balaton-átúszás: különleges intézkedések az alacsony vízállás miatt

Egyéb egyéni
2026.06.25. 11:32

Kisebb változtatásokkal rendezik meg a hétvégén a vitorlázók Mihálkovics Kupáját

Egyéb egyéni
2026.06.10. 09:50

Betelt a nevezési lista a Balaton-átúszásra

Úszás
2026.06.09. 09:28

MotoGP: Márquez indulhat az élről a Magyar Nagydíjon

Egyéb autó-motor
2026.06.06. 12:19

Vitorlázás: Érdi Mária aranyérmes az ILCA Európa-bajnokságon

Egyéb egyéni
2026.05.22. 16:34

Egy góllal nyert idegenben az FTC és a Balatonfüred is

Kézilabda
2026.04.25. 21:04

Ultrabalaton: hétvégén több mint 35 ezren futnak a Balaton körül

Atlétika
2026.04.24. 09:41
Ezek is érdekelhetik