Létesítmény: a Groupama Arénát működtető cég kezében az MVM Dome

I. SZ.I. SZ.
Vágólapra másolva!
2022.02.16. 14:36
null
A Sportfive lett az MVM Dome üzemeltetője (Fotó: Árvai Károly)
A jövőben a Sportfive Hungary Kft. végzi (szoros együttműködésben a vagyonkezelő Ferencvárosi Torna Clubbal) a múlt év végén átadott és a januári férfi kézilabda Európa-bajnokságon már sikeresen bemutatkozott MVM Dome üzemeltetését – áll az FTC hivatalos marketingügynökségének szerdai közleményében.

A budapesti Népliget mellett felépült, több mint 20 ezer fő befogadására alkalmas létesítmény üzemeltetője közbeszerzési eljárás keretében nyerte el a jogot, s a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. tulajdonlása mellett 10 éven keresztül üzemeltetheti a mintegy 50 ezer négyzetméter alapterületű, a legmodernebb technikával ellátott csarnokot.

„Ha egyszer már a kezünkben van a siker receptje, természetes, hogy a legnagyobb hittel és bizalommal vetjük be újra. A Groupama Arénát nyolc éve működtetjük nyereségesen ugyanebben a konstrukcióban, magas színvonalon kiszolgálva a közönséget és folyamatosan világszínvonalú eseményeknek helyet adva. Az új multifunkcionális csarnok esetében is ugyanezt a sikeres üzemelést várjuk el” – hangsúlyozta Kubatov Gábor, az FTC elnöke.

A közleményben hangsúlyozzák, hogy a két létesítmény közötti együttműködés kihasználása a kitűzött célok között szerepel, ugyanakkor fontos, hogy a Groupama Aréna továbbra is a korábbi kiemelt minőségben működjön, és emellett az MVM Dome önálló helyszínként bizonyítson.

Több céggel már előrehaladott tárgyalások folynak koncertek, rendezvények, sportesemények kapcsán. Olyan nagy produkciók is kilátásban vannak, amelyek eddig még nem jöhettek Magyarországra, hiszen nem volt megfelelő helyszín számukra.

Legfrissebb hírek

NS-infó: Osváth Attila a Ferencváros labdarúgója lehet

Labdarúgó NB I
18 perce

Tóth Alex is a Premier League öt legjobb téli igazolása között a The Athleticnél

Angol labdarúgás
7 órája

„Az FTC minden szempontból előrelépést jelent” – Elizabeth Omoregie útja Athéntól Budapestig

Kézilabda
9 órája

Az Újpest volt az elmúlt hét főszereplője, de igazolt a DVSC is – piaci körkép

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:34

Révész Attila a Kisvárda kapott góljáról: Valószínű, ha én utcai cipőben odaszaladok, megfogom a labdát, neki nem sikerült

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:13

Jégkorong MK: a Ferencváros megvédte címét

Jégkorong
2026.02.01. 19:34

Gruber gólja döntött, az FTC nyerte meg a Paks elleni rangadót

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 17:14

Robbie Keane az edzések után külön foglalkozik Kovaceviccsel

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 13:18
Ezek is érdekelhetik