Aranyérmes lett a magyar aerodance-csapat a világjátékokon

2025.08.16. 15:10
A magyar aerodance-csapat megvédte címét szombaton a kínai Csengtuban zajló világjátékokon.

A viadal honlapja szerint a magyar együttes 17.950 pontos teljesítménnyel a dél-koreaiakat és a házigazda kínaiakat megelőzve diadalmaskodott.

A magyarok a Goda Kamilla, Kőnig Antónia, Lőcsei Zoltán, Fejér Fruzsina, Makranszki Anna, Ruzicska Vanessza, Himmel Tünde, Mikulecz András összeállításban szerezték meg az aranyérmet.

A magyar küldöttség 11 arany-, 8 ezüst- és 5 bronzéremmel áll a nem olimpiai sportágak legnagyobb seregszemléjén, amely vasárnap zárul.

„A döntő nekünk egy hatalmas kihívás és egyben tanulság is volt. Ugyanolyan erővel és fegyelemmel kellett végrehajtanunk a gyakorlatot, mint a selejtezőben, és ez nem volt könnyű. Rengeteget tanultunk belőle, és számomra ez legalább annyira értékes, mint maga az aranyérem” – idézte Kőnig Antóniát a Magyar Tornaszövetség közleménye.

„Birmingham után is hittem abban, hogy van még bennünk tartalék. Most minden harc, minden nehézség értelmet nyert, hiszen eljutottunk idáig. Ez egy olyan siker, amelyről korábban legfeljebb csak álmodhattunk, és amelyre mindig büszkék leszünk” – összegzett Lőcsei Zoltán.

 

 

Legfrissebb hírek

A fantasztikus nyolcas – újra világbajnok a magyar aerodance-csapat

Egyéb csapat
2026.09.16. 09:20

Aerobik-vb: aranyérmes a magyar aerodance-csoport

Torna
2026.09.13. 20:31

A kötélhúzás is szerepel a Világjátékok 2029-es programjában

Egyéb egyéni
2026.09.03. 21:35

A FIDE is tagja lett a Nemzetközi Világjátékok Szövetségének

Egyéb egyéni
2026.04.27. 13:23

A szumó visszakerült a világjátékok programjába

Egyéb egyéni
2026.04.26. 14:06

Egy-egy magyar arany- és bronzérem született az aerobik Eb-n

Torna
2025.11.16. 19:15

Mészáros János elégedett a magyar csapat csengtui teljesítményével

Egyéb egyéni
2025.08.17. 10:59

Hatodik az erőemelő Budai Kristóf a világjátékokon

Egyéb egyéni
2025.08.15. 16:46