Kajak-kenu-vb: hivatalosan is átadták a Maty-éri központot

MTI MTIMTI MTI
2006.07.30. 14:00
Címkék
A Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ), valamint az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium képviselőinek jelenlétében hivatalosan is átadták Szeged mellett a Maty-éri olimpiai központot, amely otthont ad az augusztus 17. és 20. közötti világbajnokságnak.
Bár a létesítményben folyamatosan edzőtáboroznak a 35. síkvízi vb-re készülő magyar kajakos és kenus válogatottak, a pálya felújítási munkálatai véglegesen csak néhány nappal ezelőtt fejeződtek be. Többek között elkészült a partvédelem, az osztósziget reklámtartója és nézőtere, a kivetítőtartók, a 64 számítógéppel felszerelt, légkondicionált médiaközpont, vágószoba és stúdió, a teljes kábelezés, továbbá a 360 négyzetméteres új mólók is a helyükre kerültek."Az úszó Eb példás rendezése mellett Szegeden sem pihentek a szervezők, így hivatalosan is kijelenthetem: a Maty-éri pálya készen áll a vb-re, a versenyzők, az újságírók és a szurkolók fogadására. És az úszó Eb kapcsán még valami: Szeged kisebb létszámú város, mint Budapest, mégis több vendéget fogad majd. Mégsem hiszem, hogy meghaladhatja a szervezők felkészültségét" - mondta a sajtótájékoztatón Ujhelyi István, az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium államtitkára.Az MKKSZ elnöke, Baráth Etele a sport fontosságára hívta fel a figyelmet:"Szeretnénk, ha a vb csak a kajak-kenuról szólna, nem a politikáról. Már 1998-ban is boldogok voltunk, hiszen minden idők egyik legnagyobb vb-jét rendeztük, ám a nemzetközi szövetség olyan fejlődésen ment át, olyan ritmusban gyarapodott, hogy megint legekről beszélhetünk. A szegedi vb-n 82 országból kísérőkkel együtt közel 1500 versenyző vesz részt, ami újabb csúcs."Elbert Gábor szakállamtitkár szűzbeszédében - hivatalos eseményen először kapott lehetőséget a felszólalásra - kiemelte, hogy minden rendben volt a 428 millió forintos beruházás körül."Békében és nyugalomban zajlottak a munkálatok, ha volt is probléma, arról sosem hallottunk, csak akkor, amikor már megoldották. Idén hazánkban ez az a sportesemény, amely a legtöbb embert mozgatja meg."A szervezők tájékoztatása szerint Szeged, Hódmezővásárhely, Kistelek és Mórahalom összesen 36 szálláshelyén már megteltek a vb idejére a szobák. A mindössze 45 km-re lévő Makón, illetve a falusi idegenforgalomban azonban még érdemes próbálkozni.
Legfrissebb hírek

Colley egy percen belül kiállíttatta magát, de így is nyert a Puskás Újpesten

Labdarúgó NB I
10 perce

Izomfájdalomra és regenerációra is hasznos lehet a hengerezés

Csupasport
14 perce

Asztalitenisz, egyéni Eb: francia és lengyel, szlovák közös arany a párosoknál

Egyéb egyéni
25 perce

A Liverpool edzője elárulta, Szoboszlainak a korábbi sérülése újult ki

Angol labdarúgás
32 perce

Superliga: idegenben ikszelt a Petrolullal a Sepsi OSK

Minden más foci
33 perce

Triatlon: Katona Korinna ifjúsági Európa-bajnoki ezüstérmes

Utánpótlássport
38 perce

Férfi röplabda: miskolci sikerrel kezdett a bajnok

Röplabda
40 perce

Bernal kiállításáig volt partiban a Betis, eseménydús meccsen gyűjtötte be a pontokat a Barcelona

Spanyol labdarúgás
52 perce