MOB-közgyűlés: Schmitt felajánlotta a lemondását

2006.09.08. 15:15
Címkék
Felajánlotta a lemondását Schmitt Pál elnök (képünkön) a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) rendkívüli közgyűlésén. A budapesti Hélia Szállóban tanácskozó küldöttek később szavaznak arról, maradjon-e Schmitt Pál a szervezet vezetője, vagy megvonja tőle a bizalmat. Az ülés levezető elnöki tisztét Gémesi György alenök vette át Schmitt Páltól.

A MOB-közgyűlés összehívását 58 MOB-tag kezdeményezte azzal a céllal, hogy eltávolítsák az elnököt.

A történtek előzménye, hogy júliusban a bizottság 165 tagja közül 102 aláírta azt a kezdeményezést, hogy "párt országos elnöke, főtitkára, alelnöke meghatározott időn belül ne tölthesse be a MOB elnöki vagy főtitkári posztját". Mint ismeretes, Schmitt Pál a Fidesz–Magyar Polgári Szövetség alelnöke.

Az elnök legnagyobb riválisa Gyárfás Tamás alenök, a Magyar Úszószövetség vezetője. Gyárfás táborában között több olyan szocialista pártpolitikus található, akik tagjai a Magyar Olimpiai Bizottságnak.

Schmitt Pált egyébként valamivel több mint egy évvel ezelőtt úgy választották meg ismételten nagy többséggel elnökké, hogy politikai szerepvállalása már akkor is köztudott volt.
Legfrissebb hírek

NHL: a kétszeres címvédő Florida lemarad a rájátszásról

Amerikai sportok
32 perce

Bajnoki címből félmillárd elköltött euró után gödör és káosz – a liverpooli zuhanás okai

Képes Sport
1 órája

Hétfői sportműsor: világkupa-selejtezőt játszik a vízilabda-válogatott

Minden más foci
8 órája

Európai kézilabdaligák: Tóth Rajmond és Jánosi Tamás is remekelt Spanyolországban

Kézilabda
8 órája

Az Auxerre ellen játszott döntetlent a Loic Negóval felálló Le Havre; a Monaco legyőzte a Marseille-t

Francia labdarúgás
9 órája

Thuram vezérletével az Inter öt góllal küldte haza a Romát

Olasz labdarúgás
9 órája

Sok helyzet, de csak egy gól: az ETO tovább küzd a bajnoki címért, újra élre állt

Labdarúgó NB I
10 órája

Vívás: a legjobb 32 volt a végállomás a kadét törőzőknek a vb-n

Utánpótlássport
10 órája
Ezek is érdekelhetik