Újabb három magyar pozitív doppingteszt

2006.09.20. 16:57
Címkék
Újabb három, egyelőre meg nem nevezett atléta doppintesztje hozott pozitív eredményt – tájékoztatták a Magyar Olimpiai Bizottságot (MOB). A neveket azért nem hozzák nyilvánosságra, mert a B-próba még nem erősítette meg az első vizsgálat eredményét. Az Index internetes újság úgy tudja, hogy a három atléta a Pécsi VSK versenyzője.

A MOB közölte: minden korábbinál szigorúbb szankciókat szorgalmaz majd, ha az ellenőrző vizsgálat igazolja az első teszt eredményeit.

"A Magyar Olimpiai Bizottság értesítést kapott arról, hogy a közelmúltban három magyar atléta doppingtesztje pozitív eredményt hozott" – olvasható a MOB közleményében.

„Tekintettel arra, hogy az atlétáknál ebben az évben már voltak doppingesetek, továbbá kevesebb mint két esztendő van hátra a pekingi játékokig, a MOB vezetése minden eddiginél drasztikusabb intézkedések meghozatalára kíván javaslatot tenni – épp ezért a pénteki elnökségi ülés első, rendkívüli napirendi pontja a hazai doppinghelyzet áttekintése lesz."

Rábold Gusztáv, a Magyar Atlétikai Szövetség (MASZ) elnöke a távirati irodának mindössze annyit mondott: a nemzetközi szövetség (IAAF) szabályzata kimondja, hogy amíg egyértelműen be nem bizonyosodik egy versenyző vétkessége, addig semmilyen adatot nem szabad róla nyilvánosságra hozni.

Rábold megjegyezte: az elmúlt háromnegyed évben 155 alkalommal ellenőrizték a magyar atlétákat.

Az Index internetes újság úgy tudja, hogy a három atléta a Pécsi VSK versenyzője, és mindhárman részt vettek az augusztusi, göteborgi Európa-bajnokságon.

Freier Balázs, a Pécsi VSK atlétikai szakosztályának vezetője megkeresésünkre elmondta: három, az egyesület színeiben versenyző, de Budapesten és Tatán edző versenyzőjüktől másodszor is vizeletmintát kértek, azt követően, hogy az első vizsgálat során negatív eredmény született.

"Ők hárman nem Pécsett edzenek, hanem Budapesten és Tatán, csak az egyesület színeiben versenyeznek – kezdte Freier. – Azt öntől tudom, hogy volt három pozitív doppingeset, de az az információ sem jutott el hozzám, hogy valaki ezt a PSVK versenyzőivel hozta összefüggésbe."

Kérdésünkre, hogy mely három versenyzőről kértek újra vizeletmintát, Freier Balázs Varga Roland, Pauer Géza és Horváth Gergely nevét említette.

"Ennyit tudok mondani. Engem úgy tájékoztattak, hogy az első vizsgálatok negatív eredményt hoztak, az újabb minták – amelyeket az országos bajnokság után vettek le – sorsáról azonban nem tudok semmit" – közölte a szakosztály vezetője.
Legfrissebb hírek

Szerbiát is legyőzte pólóválogatottunk, ott lesz a júliusi vk-szuperdöntőn

Vízilabda
6 perce

Könyv jelent meg a Magyar Athletikai Club 150 évéről

Atlétika
8 perce

Asztalitenisz WTT: Szántosi Dávid főtáblára jutott a selejtezőből Törökországban

Egyéb egyéni
27 perce

Vitinha: Nem mi vagyunk az egyértelmű esélyesek

Bajnokok Ligája
29 perce

Egyedülálló kajak-kenu mesterképzés indul szeptemberben Budapesten és Sukorón

Kajak-kenu
54 perce

Neuer százharminchatodszor volt kezdő ugyanazon csapat színeiben a BL-ben, utolérte Messit

Bajnokok Ligája
1 órája

A tél királya – sztárportré Johannes Hösflot Klaebóról

Képes Sport
1 órája

Billie Jean King-kupa: vereséggel kezdtek a mieink Oeirasban

Tenisz
1 órája
Ezek is érdekelhetik