Karate: Guba bearanyozta a hétvégét

2006.09.24. 21:19
Címkék
A karatésok nemzetközi ligájának frankfurti állomásán hazánk legjobbjai tisztesen helyt álltak. S.Kovacs Ádam (-65kg, Maccabi Vivó es Atlétikai Club), Czimmer (-70kg,Patina) és Simor Dániel (-70 kg, Senshi) egyaránt három mérkőzésen győzedelmeskedett.

Papp Miklos (-75kg, Koroibosz) két nyert meccs után a vigaszágra kényszerült, ahol egy újabb győzelem után állította csak meg német ellenfele. A magyarok legeredményesebb versenyzőjének a tornasorozaton azonban megint Guba Milán (+80kg, Arashi, képünkön) bizonyult.

A német Strote ellen 4:0-val kezdett, majd a svéd Stefenhagent verte 6:5-re. A nyolc között a nemet Redzicet lepte le 8:1 arányban, majd a francia Jeghamot 4:2-re legyőzve a döntőbe jutott.

Az esti fináléba a másik ágon a házigazdák versenyzője, Lang jutott. Guba 0:2 után egy fejrúgással 3:2-re fordított, majd előnyét végig megőrizte, sőt, növelni is tudta, így 6:4 aranyú győzelemmel megnyerte súlycsoportját és a legjobbnak járó 500 eurót. Gubanak ez a második GL-döntője idén, tavasszal Milanóból mar hozott egy ezüstöt.

Ezzel az egész éves versenyben 20 GL pontot gyűjtött be, ami kimondottan jó eredménynek számít nemzetközi viszonylatban is. Guba szombati eredményével S.Kovács mellett immár a másik biztos résztvevője az októberi tamperei vb-nek.
Formagyakorlatban Horváth Éva (Senshi) két koron túljutva a későbbi ezüstérmes horvát Senju ellen búcsúzott.
Legfrissebb hírek

MVP-címmel vonul vissza a Vasas csapatkapitánya

Röplabda
3 perce

Tollaslabda Eb: Sándorházi könnyedén jutott a nyolcaddöntőbe

Egyéb egyéni
7 perce

Szuperliga: Topolya–IMT Novi Beograd

Minden más foci
12 perce

„A győzelmem megmutatta, hogy bárkit képes vagyok legyőzni” – Antonelli megcélozta a bajnoki címet

F1
15 perce

Billie Jean King-kupa: párosban is nyertünk, legyőztük a hollandokat

Tenisz
20 perce

Csúnyán megalázták Medvegyevet Monte-Carlóban

Tenisz
35 perce

Jégkorong: gőzerővel készül a vb-re az U18-as válogatott

Utánpótlássport
36 perce

Már csak pár nap, és indul a nevezés a Kinizsi Százasra

Csupasport
42 perce
Ezek is érdekelhetik