Birkózó-vb, Kanton: Deák-Bárdos bronzéremért mérkőzhet

MTI MTIMTI MTI
2006.09.27. 10:50
Címkék
A kötöttfogás 120 kg-os kategóriájában szereplő Deák Bárdos Mihály (képünkön) az elődöntőig menetelt, ott azonban kikapott, így bronzéremért mérkőzhet a Kantonban zajló birkózó-világbajnokságon. A viadal harmadik napján a szabadfogásúak is megkezdték szereplésüket, köztük Wöller Gergő, aki a negyeddöntőben kiesett.

Az ötszörös vb-ezüstérmes magyar nehézsúlyú a 16 közé jutásért az ukrán Alekszandr Csernelszkijt verte két sima menetben, majd a nyolcaddöntőben a dél-koreai Kim Gvan Szeokot hasonlóan könnyedén. A következő körben aztán az iráni Masud Hasemzadehhel mérkőzött és ismét két menet alatt végzett, igaz, ezúttal a második két perc szorosabb küzdelmet hozott.

Az elődöntőben a tavalyi budapesti világbajnokság fináléja ismétlődött meg, ugyanis Deák Bárdos a kubai címvédő Mijail Lopezzel találkozott. Az összecsapás nemcsak párosításában, eredményében is a tavalyi döntőt idézte: a kubai két menetben győzött. Ezzel a magyar birkózó a bronzmérkőzésre készülhet.

A 32 között erőnyerő Wöller Gergő is jól kezdett, a nyolcaddöntőben az egyesült arab emírségekbeli Al Qubaisi Saeedet nagy fölénnyel győzte le. A négy közé jutásért Takacuka Norijukival találkozott, s az első két percet kapaszkodás után megnyerte, a második periódust azonban ellenfele hozta 1-0-ra. A mindent eldöntő szakaszban öt másodperccel a vége előtt még 1-1 volt az állás, ekkor azonban ázsiai riválisa Wöller mögé tudott kerülni, ami győzelmet ért a számára. Takacuka az elődöntőben aztán kikapott, Wöller pedig kiesett.
Legfrissebb hírek

NB I: Kisvárda Master Good–Ferencvárosi TC

Labdarúgó NB I
1 perce

A Lecce ellen folytatódott az Udinese borzasztó sorozata, a Fiorentina is kikapott

Olasz labdarúgás
9 perce

Női röplabda: a Veszprém otthonában győzött a Vasas

Röplabda
17 perce

Kontinentális Kupa: nem jutott tovább a Budapest Jégkorong Akadémia

Jégkorong
23 perce

Piros Zsombor kikapott a maiai döntőben, egyelőre nem jutott a legjobb százba

Tenisz
33 perce

Tóth Alex nélkül nyert a Bournemouth, csak ikszelt idegenben a Manchester United

Angol labdarúgás
42 perce

Vuhani tenisztorna: Chwalinska a döntőben állította meg a brit meglepetésembert

Tenisz
44 perce

Franciaország: szigorú biztonsági intézkedések mellett kiütéses OM-siker

Francia labdarúgás
46 perce