Öttusa-vk: Horváth Viktor ezüstérmes

2006.09.28. 01:49
Címkék
Horváth Viktor a második, Fülep Sándor a hetedik helyen végzett az öttusázók Világkupa-döntőjén, az olaszországi Chiancianóban. Győzött a cseh Libor Capalini. A tavaly ugyancsak második Horváth mind az öt számban jó teljesítményt nyújtott, így megérdemelten állhatott fel ezúttal is a dobogóra. Nem sokkal maradt el tőle Fülep, aki négy tusában az élmezőnyben zárt, s csupán a számára átlagos, a mezőnyhöz képest viszont nem túl jó, 748 pontos vívása miatt maradt le az éremszerzésről.Pálvölgyi Miklós szövetségi kapitány az MTI érdeklődésére úgy értékelt, hogy Horváth jól lőtt, a kiegyensúlyozott vívómezőnyben elért 860 pontja megfelelő eredménynek számított, úszásban hozta a tőle várhatót, a lovaspályán pedig rossz lóval viszonylag jól oldotta meg a feladatát, egy akadályverése és egy megállása volt. A futás előtt a harmadik helyen állt, de remekül osztotta be az erejét, és így megelőzte az előtte rajtoló lett Sandris Sikát.A szakvezető Fülep teljesítményéből a lovaglást emelte ki, megjegyezve hogy további három számban is jó teljesítményt nyújtott. A fináléban a hat állomásból álló sorozat legjobb 32 versenyzője vehetett részt azzal a megkötéssel, hogy egy-egy országot maximum három öttusázó képviselhetett. Balogh Gábor kisebb Achilles-ín-problémája miatt nem indult.Csütörtökön a nők versenyét rendezik, a mezőnyben ott lesz Vörös Zsuzsanna és Máthé Vivien.
Legfrissebb hírek

Kovács Bendegúz bekerült az AZ Alkmaar Kl-negyeddöntős keretébe a Sahtar Doneck ellen

Légiósok
22 perce

Női kézilabda Eurokupa: Törökország–Magyarország

Kézilabda
29 perce

Videó: aranyérmet várnak a vb-re készülő magyar női jégkorong-válogatott játékosai

Jégkorong
36 perce

Röplabda: MVP-címmel vonul vissza a Vasas csapatkapitánya

Röplabda
1 órája

Tollaslabda Eb: Sándorházi könnyedén jutott be a nyolcaddöntőbe

Egyéb egyéni
1 órája

Szuperliga: Topolya–IMT Novi Beograd

Minden más foci
1 órája

„Az idény eddigi eredményei megmutatták, hogy bárkit képes vagyok legyőzni” – Antonelli megcélozta a bajnoki címet

F1
1 órája

Billie Jean King-kupa: párosban is nyertünk, legyőztük a hollandokat

Tenisz
1 órája
Ezek is érdekelhetik