Vívó-vb: amerikai és kínai győzelem a második napon

MTI MTIMTI MTI
2006.10.02. 20:24
Címkék
Az amerikai Rebecca Ward nyerte a női kardozók versenyét míg párbajtőrben a kínai Vang Lej győzött a torinói vívó-világbajnokságon.
A hölgyeknél az elődöntőbe három amerikai és egy dél-koreai került be, így már előre sejteni lehetett a győztes nemzetiségét, pláne azután, hogy az elődöntőben a kakukktojás koreai versenyző is veszített. Meglepetés született a férfi párbajtőrözőknél, hiszen a kövérkés, ám de rendkívül gyors ázsiai párbajtőröző a döntőben azt a portugál Joaquim Videirát győzte le ráadástussal, aki vasárnap a selejtező kieséses szakaszában - ugyancsak hosszabbításban - megállította Fekete Attilát. A két bronzérem sem kimondottan vívónemzet versenyzőjének nyakába került, hiszen egy észt és egy kanadai versenyző állhatott még fel a dobogóra.Kedden a férfi tőrözők és a női párbajtőrözők 64-es táblájának küzdelmeire kerül sor, ahol hét magyar versenyzőért is szoríthatunk.Női kard, döntő:
Ward-Zagunis 15-11
1. Rebecca Ward (amerikai)
2. Muriel Zagunis (amerikai)
3. Sada Jacobson (amerikai)
és Kim Hie Li (dél-koreai)
...19. Csaba Edina (magyar)
...30. Nagy Orsolya (magyar)
...35. Varga Dóra (magyar)
...44. Sznopek Gabriella (magyar)

Férfi párbajtőr, döntő:
Vang-Videira 6-5
1. Vang Lej (kínai)
2. Joaquim Videira (portugál)
3. Sven Jarve (észt)
és Igor Tikhomirov (kanadai)
...9. Boczkó Gábor (magyar)
...19. Kovács Iván (magyar)
20. Imre Géza (magyar)
...108. Fekete Attila (magyar)
Legfrissebb hírek

Bajnokok Ligája: hetekre kidőlt a címvédő PSG portugál balhátvédje

Bajnokok Ligája
17 perce

Exkluzív interjú Marco Rossival a Nemzeti Sportban!

Magyar válogatott
17 perce

Büntetőt hibázott, majd egy távoli lövéssel megszerezte a vezetést a Kisvárda az FTC ellen

Labdarúgó NB I
33 perce

Szumó-vb: két magyar ezüst és egy bronz a felnőttek között, világbajnoki cím utánpótlásban

Egyéb egyéni
39 perce

Hosszabbításban győzte le az FTC a Klagenfurtot az osztrák hokiligában

Jégkorong
53 perce

Női kézi BL: a norvég Sola nyolc góllal nyert Bukarestben

Kézilabda
57 perce

Redzic megszerezte az első bajnoki gólját az idényben

Légiósok
1 órája

A Lecce ellen folytatódott az Udinese borzasztó sorozata, a Fiorentina is kikapott

Olasz labdarúgás
1 órája