Úszó Eb, 2008: Eindhoven korábban rendez

MTI MTIMTI MTI
2007.02.09. 20:52
Címkék
A tervezettnél két héttel korábban, 2008. március 13. és 24. között rendezi meg a hollandiai Eindhoven a jövő évi úszó-Európa-bajnokságot.
Erről állapodott meg a németalföldi ország sportági szövetsége (KNZB) és az Európai Úszó Liga (LEN) - tette közzé honlapján a római központú LEN.

Eredetileg március 26-án rajtolt és április 6-án zárult volna a 29. Eb, de a kontinentális vezérkar a hamarabbi kezdést pártolta, mivel a normál, tehát 50 méteres medencében zajló eindhoveni kontinensviadal után gyakorlatilag rögtön - április 9-én - startol a rövidpályás,vagyis 25 méteres medencébe kiírt világbajnokság Manchesterben, így a két esemény szinte összeért volna, ezt pedig nem akarta a LEN.

Az Eb-n az úszás mellett a földrész legkiválóbb mű- és toronyugrói, valamint műúszói viaskodnak majd, míg a nyíltvízi úszók kontinentális vetélkedése - megfelelő versenyszínhely híján - kimarad az eindhoveni vizes programból. A LEN közlése szerint a vízi maratonisták később szállnak vízbe az Eb-érmekért, egyelőre még ismeretlen helyen és időpontban.

A nyíltvíziek, vagy másik nevükön a hosszútávúszók tavaly a Balatonon versengtek, s lehet, hogy jövőre visszatérnek a magyar tengerre, mert a sikeres Eb-rendezés után a hazai szövetség jelezte a LEN-nek: szívesen vállalja a házigazdaságot 2008-ban is.

Hollandia amúgy másodszor lesz a vendéglátója úszó-Eb-nek: első alkalommal - 1966-ban - Utrecht fogadta a kontinens legjobbjait.
Legfrissebb hírek

Lassan, de biztosan – Malonyai Péter jegyzete

Európa-konferencialiga
49 perce

Vb-füstölgések (4. rész) – Bobory Balázs publicisztikája

Foci vb 2026
49 perce

Válogatott játékost szerződtetett brit rekordösszegért a Chelsea – hivatalos

Angol labdarúgás
51 perce

Szerdai sportműsor: a spanyolokkal negyeddöntőzik a magyar női vízilabda-válogatott a világkupában

Minden más foci
53 perce

Rodri újra aranylabdás lesz?; Atlétika: szuper lesz a szuperdöntő

E-újság
1 órája

Luke Littler kilencnyilas után legyőzte Nathan Aspinallt a World Matchplayen

Egyéb egyéni
1 órája

Az ETO FC hat gólt rúgott idegenben a Konferencialiga selejtezőjében

Európa-konferencialiga
1 órája

Török siker a BL-ben, a Fenerbahce került közelebb az FTC elleni párharc elkerüléséhez

Bajnokok Ligája
2 órája