Rg: Vass egyelőre jó pozícióban az Európa-bajnokságon

MTI MTIMTI MTI
2007.06.29. 23:17
Címkék
A magyar ritmikus gimnasztikázók a B csoportban mutatták be gyakorlataikat a bakui Európa-bajnokságon, Vass Dóra összetettben jelenleg a negyedik, Benyó Fruzsina a 31. helyen áll.
Mindkét versenyző karikával, szalaggal, kötéllel és buzogánnyal mutatkozott be, az már bizonyos, hogy egyikük sem kerül szerenkénti fináléba. Mivel az A-csoport tagjai csak szombaton adják elő gyakorlataikat, a végső helyezések egyéni összetettben, egyéni csapatban és szerenként is csak azután derülnek ki. "Vass Dóra rendkívül jól szerepelt, leginkább karikagyakorlata emelkedett ki" - nyilatkozott az MTI-nek Némethné Érfalvi Nóra vezetőedző. - Bízunk benne, hogy az A csoport bemutatója után is a legjobb húsz között lesz összetettben. Mivel Benyó Fruzsina rontott buzogánnyal és a többi szerrel is voltak apró hibái, a csapat jelenleg a kilencedik helyen áll, így szinte biztos, hogy a kitűzött 14 közé kerülés nem teljesíthető." Folytatás szombaton a felnőtt A csoporttal és a junior együttes kéziszercsapattal, utóbbiban a magyarok is érdekeltek.
Legfrissebb hírek

Vívó vb: mind a négy női kardozónk főtáblás Hongkongban

Egyéb egyéni
5 perce

Zalaegerszeg: 26 éves argentin vezetőedzője lett az NB III-as második csapatnak

Labdarúgó NB I
27 perce

Örök kérdés marad: Diego Maradona vagy Lionel Messi?

Foci vb 2026
32 perce

Gazdag gólja kevés volt, kikapott a Columbus

Légiósok
56 perce

Vívó-vb: nehezített pályán is az érem a cél

Egyéb egyéni
1 órája

A királynő, akit a királyok is tisztelnek – Polgár Judit 50 éves

Egyéb egyéni
1 órája

Csütörtöki sportműsor: nemzetközi kupaselejtezőt játszik az FTC, a DVSC és a Paks is

Minden más foci
9 órája

Diósgyőri számlák – Simon Zoltán publicisztikája

Labdarúgó NB II
9 órája