U23-as triatlon Eb: Koch Renáta a második helyen végzett

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2007.07.22. 00:18
Címkék
Koch Renáta remek futásának köszönhetően ezüstérmes lett a finnországi Kuopióban zajló U23-as rövid-, azaz olimpiai távú triatlon Európa-bajnokságon.
Lehmann Tibor szövetségi kapitány beszámolója szerint a 1,5 km-es úszás során öten léptek meg a többiektől, ebben a kvintettben benne volt Vanek Margit is, míg a második bolyban tekert Kovács Zsófia, illetve ide ért fel a szokásos rosszabb úszása után Koch. Az ötösfogat 2:20 perc előnnyel fejezte be a 40 km-es kerékpározást. A 10 km-es futást viszont minden képzeletet felülmúlóan teljesítette a bajai versenyző, ugyanis ebben a számban majdnem két perccel produkált jobb időt az egész mezőnynél, melynek köszönhetően egészen a dobogó második fokáig futott fel.A másik két magyar lány szintén jól teljesített: Vanek épphogy leszorult a dobogóról, de Kovács is a legjobb tízben, jelesül a hetedik helyen ért célba. A győzelmet a brit Rosie Clarke szerezte meg a 35 induló közül.A férfiak viszont kissé elmaradtak a várakozástól, s ez különösen igaz a jó futóként számon tartott, végül 19. Fecskovics Attilára azt figyelembe véve, hogy mintegy 50-en - köztük mind az öt magyarral - egyszerre vághattak neki a zárószámnak. Nógrádi Tamás 21., Vanek Ákos 30., Török Alfréd 32., míg Csortos Imre 51. lett a 77 fős mezőnyben. Az aranyérmet a brit Ritchie Nicholls nyerte.Vasárnap a váltóversenyekkel folytatódik a kontinensviadal.
Férfiak:
1. Ritchie Nicholls (brit) 1:48:57 ó
...19. Fecskovics Attila 1:51:33
...21. Nógrádi Tamás 1:51:49
...30. Vanek Ákos 1:52:25
...32. Török Alfréd 1:52:46
...51. Csortos Imre 1:56:24
Férfiak:
1. Ritchie Nicholls (brit) 1:48:57 ó
...19. Fecskovics Attila 1:51:33
...21. Nógrádi Tamás 1:51:49
...30. Vanek Ákos 1:52:25
...32. Török Alfréd 1:52:46
...51. Csortos Imre 1:56:24
Nők:
1. Rosie Clarke (brit) 2:05:24 ó
2. Koch Renáta 2:05:57
3. Camille Cierpik (francia) 2:06:03
4. Vanek Margit 2:06:44
...7. Kovács Zsófia 2:08:22
Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: pályán a Veszprém és a Szeged a férfi kézi BL-ben, U19-es Eb-selejtező

Minden más foci
6 órája

Tíz éve, a norvég–magyar Eb-pótselejtező napján hunyt el Fülöp Márton; Callum Styles: Nem akarjuk elszalasztani ezt a lehetőséget

E-újság
6 órája

Röplabda: a DEAC már továbbjutott a Magyar Kupában

Röplabda
6 órája

Menetel a Honvéd – Jakus Barnabás publicisztikája

Labdarúgó NB II
6 órája

Csak egy ok – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
6 órája

Van Gerwen nyerte meg a legendák csatáját, Anderson kiesett a Grand Slam of Dartson

Egyéb egyéni
6 órája

Euroliga: a Valencia megnyerte a Real Madrid elleni spanyol rangadót

Kosárlabda
7 órája

ATP-vb: egygyőzelemnyire az év végi világelsőségtől Alcaraz

Tenisz
7 órája
Ezek is érdekelhetik