Ifjúsági olimpia: már a NOB-nál Debrecen jelentkezése

2007.08.31. 00:44
Címkék
Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke csütörtökön írásban tájékoztatta a Nemzetközi Olimpiai Bizottságot és annak elnökét, Jacques Rogge-ot, hogy a szervezet támogatja Debrecen pályázatát a 2010-ben első alkalommal sorra kerülő ifjúsági ötkarikás játékokkal kapcsolatban - közölte az MTI-vel a MOB.
A MOB elnöksége keddi, rendkívüli ülésén döntött úgy, hogy a hajdúsági város rendezési törekvései mögé áll. A nemzeti olimpiai bizottságoknak augusztus 31-ig, azaz péntekig kell megnevezniük a rendezés iránt érdeklődő városokat, majd a jelentkezőknek egy hét múlva kell benyújtaniuk pályázataikat. A NOB szakértőkből álló testülete november 12-én a beküldött anyagok alapján kiválasztja azokat a pályázókat, amelyek hivatalosan kandidáló városokká válnak. December 3. és 18. között a NOB értékelő bizottsága végiglátogatja az első körben kiválasztott városokat, majd 2008 január végére ugyanez a testület elkészíti jelentését. A NOB tagjai jövő február közepéig levélben szavaznak a rendező városra, melynek kilétét a hónap végén jelentik be.A NOB a júniusi, guatemalavárosi kongresszusán döntött arról, hogy 2010-től a 14-18 éves korosztály számára egy új világversenyt rendez. Az esemény túlnövekedését megelőzendő arról is határozat született, hogy az ifjúsági olimpia programján 15 sportág szerepel - többek között az atlétika, az úszás, a torna, a birkózás, az ökölvívás, a cselgáncs, a labdarúgás, a kézilabda, a kosárlabda és a röplabda -, a versenyzők létszáma pedig nem haladhatja meg a 4000 főt. (MTI)
Legfrissebb hírek

Most nem sikerült a fordítás, elvitt egy pontot Stuttgartból a Werder

Német labdarúgás
12 perce

Tiéd a Ring! – Közösségi eseménnyel nyitotta meg a kapuit a magyar F1-es pálya!

F1
42 perce

Betlehem Dávid ezüstérmes az ibizai 5 kilométeres nyílt vízi úszóversenyen

Úszás
54 perce

Serie A: tizenharmadszor ikszelt az idényben a Fiorentina

Olasz labdarúgás
54 perce

NB II: Mezőkövesd Zsóry–FC Ajka

Labdarúgó NB II
56 perce

NB II: egyenlített az Ajka, előnyben a KTE és a Szentlőrinc – ÉLŐ eredménykövető!

Labdarúgó NB II
56 perce

NB II: Szentlőrinc–BVSC-Zugló

Labdarúgó NB II
58 perce

NB II: Budafoki MTE–Szeged-Csanád GA

Labdarúgó NB II
58 perce
Ezek is érdekelhetik