Birkózó-vb, Baku: Hatos Gábor kikapott a negyeddöntőben

MTI MTIMTI MTI
2007.09.20. 15:07
Hatos Gábor kikapott a szabadfogásúak 74 kilós súlycsoportjának negyeddöntőjében a bakui birkózó-világbajnokságon, de még szerezhet olimpiai kvótát.
A magyar versenyző az amerikai Joseph Heskett-tel küzdött meg a legjobb négybe kerülésért. Az első menetben jó szokásának megfelelően űzte-hajtotta riválisát, ennek ellenére ellenfele szerzett pontot egy mögékerülés után (0-1). A folytatásban viszont parádézott Hatos: lábra támadott és ebből földre vitte Heskettet, akin ezt követően billentést mutatott be. Később, már állásból, Hatos újabb pontot kapott, miután kitolta riválisát a szőnyegről.A mindent eldöntő harmadik menetben Hatos hamar vezetést szerzett mögékerülésből. Sokáig úgy tűnt, ez elég lesz a győzelemhez, azonban 10 másodperccel a vége előtt az amerikai versenyzőnek is sikerült ugyanez, így utolsó szerzett ponttal ő jutott az elődöntőbe.Az amerikai aztán az elődöntőben kikapott, így Hatos számára véget ért a vb, ám abban még reménykedhet, hogy a pozitív pontok kedveznek a számára és az olimpiai kvótát érő 7., vagy 8. helyen végez.A 66 kilós, még az első fordulóban vereséget szenvedett Wöller Ákos orosz legyőzője, illetve a 84 kg-osok második körében Ritter Árpádot búcsúztató amerikai birkózó sem jutott a fináléig, így egyik magyar sem került vigaszágra, s kiesett.
Legfrissebb hírek

Sainz és Pérez is büntetést kapott – így változott az Azeri Nagydíj rajtsorrendje

F1
4 órája

Antonelli bosszús a felesleges hiba miatt; Hadjar rendkívül magabiztosan tért vissza

F1
5 órája

Russell megtörte a Mercedes pole-csendjét; Antonelli már a Q1-ben autót tört Azerbajdzsánban

F1
8 órája

Verstappen vette át a vezetést Russell és Hamilton előtt az utolsó azeri edzésen

F1
11 órája

Superbike-vb: Farkas Kevin is indul a hétvégi Olasz Nagydíjon

Egyéb autó-motor
13 órája

„Mintha kést döfnének a szívembe” – Norrist elborzasztotta a McLaren hátránya Bakiban

F1
Tegnap, 19:38

Russell vezérletével a Mercedes kettőse a leggyorsabb a második azeri edzésen

F1
Tegnap, 15:02

Russell nyitott az élen Azerbajdzsánban; Antonelli alatt megadta magát a Mercedes a nyitányon

F1
Tegnap, 11:35