Súlyemelő-vb: Nagy Szilvia 26., Gráner Zoltán helyezetlen lett

MTI MTIMTI MTI
2007.09.21. 10:55
Címkék
Két magyar volt érdekelt a thaiföldi súlyemelő-vb pénteki versenynapjának helyi idő szerint késő délelőtti-kora délutáni programjában, s teljesítményük csalódást keltett, mivel az együttesen 12 fogásukból mindössze három bizonyult sikeresnek.
Utóbbiból kettőt az 58 kg-os kategóriában próbálkozó Nagy Szilvia vallhatott a magáénak, aki szakításban - javítva elrontott belépőjén - másodjára csak elbánt a 75 kilóval, lökésben pedig kezdőfogásán ragadva 95 kg-ot, ez által összetettben 170 kilogrammot produkált, amivel a C csoportban is az alsó fertályban rekedt. Mivel még hátra van a súlycsoport B és A csoportjainak vetélkedése is, már senki sem táplálhatott a magyar táborban túl sok reményt egy jobb helyezésre. Ami tény: a 2006-os, dominikai világbajnokságon hajszálra ugyanennyit teljesítve a 26. lett a Tatabányai SC 25 éves emelője.Még rosszabbul végzett Gráner Zoltán, aki a 85 kg-osok viadalában hat kísérletéből ötöt is elhibázott, így aztán összetett eredmény nélkül zárva helyezetlen maradt, kevésbé szépen fogalmazva: a kiesés sorsára jutott. Az egyetlen érvényes gyakorlatát szakításban, 137 kilón mutatta be a Testvériség SE 22 esztendős versenyzője, utána a 142 két ízben, majd lökésben a 168 kg három alkalommal is kifogott rajta. Gráner tavaly, Santo Domingóban a 32. volt 310 (140, 170) kilós összproduktummal.A kategória másik magyar szereplője, Cser Norbert az esti programban, a C csoport tagjaként kap lehetőséget a bizonyításra. Mind a női 58, mind a férfi 85 kg A csoportos versenyét szombat este rendezik.
Legfrissebb hírek

Fényesebb a láncnál – akard! Kamler János jegyzete

Európa-liga
38 perce

A 222-es csapdája – Csinta Samu publicisztikája

Atlétika
38 perce

Szombati sportműsor: Kisvárda–Kispest-Honvéd, NB II, NB III

Minden más foci
39 perce

Lenny Joseph: Az Üllői úton is gólokat szerezve jussunk tovább!; Pécsi Ármin: Nem gondolom, hogy hátraléptem volna

E-újság
39 perce

Bódog Tamás: Nagy és fontos győzelmet arattunk

Labdarúgó NB I
55 perce

Felkészülés: alsóbb osztályú csapatot vert a Barca és a Real, Sallaiék kikaptak a Monzától

Spanyol labdarúgás
1 órája

Bodnár lőtte az első gólt, de Szappanos hibája után fordított a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
1 órája

Sike József ötödik lett a mozgócéllövő-vb-n

Egyéb egyéni
2 órája