Sportpolitika: távozott posztjáról a grúz olimpiai bizottság elnöke

2007.10.15. 14:27
Lemondott tisztéről a grúz olimpiai bizottságnak az ország vezetésével szemben politizáló elnöke. Az arrafelé ismert üzletembernek számító, tévétársaságot is tulajdonló Badri Patarkacisvili döntéséről levélben tájékoztatta Jacques Rogge-ot, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnökét. Az 52 éves exelnök távozását azzal magyarázta, hogy "nem célszerű megtartani a posztot olyan körülmények között, amikor a Grúzia és a grúz sport jövőjéről vallott nézetem eltér a hatalométól".
Patarkacisvili lemondása előtt a grúz ötkarikás testület vezérkara felfüggesztette őt tisztében, és úgy döntött, hogy október 29-én új elnököt választanak. A végrehajtó bizottság határozatát megelőzte az Egységes Nemzeti Mozgalom nevű kormányzópárt képviselőjének, a birkózószövetségi elnök Kaha Gecadzének az állásfoglalása, amelyben Patarkacisvili elmozdítását sürgette. Hivatkozása szerint "az utóbbi időben Patarkacisvili többet foglalkozik politikai tevékenységgel, mint az olimpiai bizottság elnökeként végzendő munkájával, s gyakorlatilag nem fordít figyelmet ebbéli kötelességére". Gecadzével szemben ugyanakkor az olimpiai bizottság első alelnöke, az egykori kiváló birkózó Leri Habelov törvénytelennek nevezte az elnök lemondatását, a korábbi sokszoros sakkolimpiai bajnoknő, Nona Gaprindasvili szerint pedig "a hatalmon levők nyomást gyakoroltak az olimpiai bizottság tagjaira". Erre replikázott a kulturális és sportminiszter Giorgi Gabasvili azzal, hogy Patarkacisvili "állandóan belekeveredik különböző politikai botrányokba, s nem végzi el az olimpiai bizottság elnökeként ráháruló munkát". (MTI)
Legfrissebb hírek

Berlin nem rendez olimpiát, visszalépett a pályázattól

Egyéb egyéni
17 órája

Brisbane 2032: az MMA rács és vér nélkül szeretne programba kerülni

Egyéb egyéni
2026.09.22. 21:45

A tartományi választások után új helyzet állt elő Berlin olimpiai pályázatában

Egyéb egyéni
2026.09.22. 21:25

Telt házra, kiváló hangulatra és minőségi ellenfélre számít a DAC grúz csatára a Puskás Arénában

Minden más foci
2026.09.22. 16:04

Hvicsa Kvarachelia mellett budapesti légiós is helyet kapott a grúz keretben

Minden más foci
2026.09.18. 11:49

Kovács István: Három és fél évig ezzel keltem-feküdtem, hogy én olimpiai bajnok nem szeretnék, hanem akarok lenni!

Ökölvívás
2026.09.17. 17:44

Melbourne, Montreal és Atlanta olimpiai érmeseit köszöntötte a MOB – képek

Egyéb egyéni
2026.09.17. 16:38

Kőbán Rita: Tudtam, ha olimpiai bajnok akarok lenni, minden résztávot meg kell nyernem!

Kajak-kenu
2026.09.17. 15:19