NOB: Debrecen beadta pályázatát a 2010-es ifjúsági olimpiára

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2007.10.26. 13:26
Címkék
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) előírásainak megfelelően Debrecen pénteken benyújtotta pályázatát a 2010-ben első alkalommal sorra kerülő nyári ifjúsági ötkarikás játékok megrendezésére.
A Kósa Lajos polgármester vezette küldöttség által Lausanne-ban, a NOB-hoz beadott dokumentum több mint 200 oldalas - tájékoztatta az MTI-t a helyszínről Szalay Péter projektvezető. Kósa mellett Orendi Mihály, a kandidációs bizottság vezetője és Nagy Zsigmond, a MOB nemzetközi igazgatója nyújtotta át a pályázatot Gabriel Essar osztályvezetőnek és Sophie Skells projektvezetőnek.A dokumentum első része a NOB által meghatározott 15 témakörre fogalmaz meg válaszokat, második fele kormányzati, önkormányzati és tulajdonosi garanciákat, térképeket és fényképeket tartalmaz.Debrecen mellett korábban Athén, Moszkva, Torino, Poznan, Algír, Kuala Lumpur, Bangkok, Szingapúr és Guatemalaváros jelezte érdeklődését, a jelentkezési határidő péntek 17 óra.A NOB november 19-én szűkíti a kandidálók körét, várhatóan 4-5 város maradhat versenyben, amelyet a NOB vegyes bizottsága felkeres. A győztest 2008. február 28-án hirdetik ki.A NOB júniusi, guatemalavárosi kongresszusán döntött arról, hogy 2010-től a 14-18 éves korosztály számára egy új világversenyt rendez. Ennek programját a nyári olimpiák jelenlegi műsora, továbbá a nemzetközi sportszövetségek ajánlása alapján jelölik ki (a sportágak számának, valamint a sportágon belüli versenyszámok mennyiségének bizonyos csökkentésével). A csúcsviadalon 3200-3500 sportoló és 800 szakvezető vehet részt, a verseny legfeljebb 12 napig tarthat.
Legfrissebb hírek

Pénteki sportműsor: jön az első magyar derbi az osztrák hokiligában

Minden más foci
7 perce

Lukács Dániel: Nem arra számítottunk, ami a második félidőben történt

Magyar válogatott
24 perce

Európai kézilabdaligák: tizennégy magyar gól Nagybányán

Kézilabda
26 perce

Vb-selejtezők: Anglia hetedik meccsét is megnyerte, Albánia már biztosan pótselejtezős

Foci vb 2026
28 perce

Még semmi sem dőlt el, Írország hazai pályán két góllal legyőzte Portugáliát!

Foci vb 2026
32 perce

Mbappé vezérletével Franciaország néggyel verte Ukrajnát és kijutott a vb-re

Foci vb 2026
36 perce

Dráma Kielcében, Rostáék simán kikaptak Nantes-ban, Fazekasék sem bírták a Barca tempóját

Kézilabda
36 perce

Cristiano Ronaldót könyöklés miatt kiállították az írek ellen – videó

Foci vb 2026
45 perce
Ezek is érdekelhetik